Borzalmak az előléptetések mögött

A Botrány (Bombshell) című film még a Harvey Weinstein-ügy kirobbanása előtti zaklatásokról rántja le a leplet. Azokról a nőkről mesél, akiknek köszönhetően a munkahelyi sze­xuá­lis zaklatás és a hatalommal való visszaélés fogalma ismét bekerült a közbeszédbe.

Az Ailes-botrányról egyébként televíziós sorozat is készült az HBO gyártásában A legharsányabb hang címmel, Russell Crowe és Naomi Watts főszereplésével – előbbi színész Golden Globe-díjat kapott alakításáért.

Jay Roach filmje nagyjából másfél év történéseit dolgozza fel, 2015-től 2016 júliusáig, Roger Ailes (John Lithgow) bukásáig. A konzervatív, jobboldali Fox News televíziós csatorna mindenható vezetőjének széke s mindaz, amit az elmúlt húsz évben felépített, egy szempillantás alatt összedől, amikor Gretchen Carlson (Nicole Kidman) műsorvezető szexuális zaklatással vádolja meg, és bepereli. Gretchen éveken át tűrte Ailes megalázó megjegyzéseit, ám amikor kirúgják, elindul a lavina. Ügyvédet fogad, s mindent megtesz azért, hogy bebizonyítsa, a gátlástalan Ailes visszaél hatalmával, arra használja befolyását, hogy a kiszemelt áldozatokat becserkéssze, majd különféle aljas módszerekkel kihasználja és megszégyenítse. A műsorvezető karaktere kulcsfontosságú, hiszen ő a botrány kirobbantója, azonban a film második felében a háttérbe szorul. Persze ettől függetlenül Nicole Kidman most is bebizonyítja, hogy kitűnő színésznő, noha ebben a filmben nem az ő alakítása a legfigyelemreméltóbb.

Miután Gretchen beperli Ailest, más nők is felemelik hangjukat. Köztük van Megyn Kelly (Charlize Theron), a sztárriporter, akit szinte a felismerhetetlenségig elmaszkíroztak azért, hogy tökéletesen hasonlítson a valós személyre. Nem csoda, hogy ezek után a Botrány kapta idén az Oscar-díjat a legjobb smink és haj kategóriában. Charlize Theron színészi játékában sem csalódunk, de a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat nem tudta bezsebelni. Karaktere azonban amiatt is fontos, mert leginkább rajta keresztül nyerünk betekintést a televíziós műsorkészítés mindennapjaiba. Aztán ott van még a film harmadik szereplője, a fiatal, törekvő Kayla Pospisil (Margot Robbie) fiktív karaktere, aki tényleg bármire képes, csakhogy minél magasabbra jusson a ranglétrán. Éles képet kapunk általa arról, hogyan működik ez a gyomorforgató rendszer, valamint megismerjük azokat a gátlástalan embereket is, akik asszisztálnak mindehhez. Ám a három női szereplő közül egyértelműen Margot Robbie játéka viszi el a filmet, hiszen a legkellemetlenebb, pattanásig feszült jelenetet is képes zseniálisan eljátszani. Bár ő sem nyerte el a legjobb női mellékszereplőnek járó aranyszobrot, évről évre bebizonyítja, hogy generációjának legjobbja. Az pedig már nem az ő hibája, hogy nem tudjuk meg, a rendező mit szándékozott üzenni karakterével. Szólnunk kell az alkotás másik kimagasló színészi játékáról, a Roger Ailest játszó John Lithgow alakításáról is, amit egyetlen szóval tudunk leírni: hátborzongató.

A film forgatókönyvét az Oscar-díjas Charles Randolph (A nagy dobás) jegyzi, amely nem tökéletes. Az viszont látszik, hogy a rendező a majdnem kétórás játékidőbe igyekezett minél több mindent belesűríteni, azonban így is felszínesen mutatja be az eseményeket. A Botrány nem hibátlan alkotás, azonban az utóbbi évek egyik legfontosabb témájáról, a szexuális zaklatásokról ad részletes képet. Ezért mindenképp bátor és dicséretes munka.