Kultúra

Rajongói levelek kalapdobozban

Az Ady-emlékév lezárásaként díszes album jelent meg a költő utazásairól nagyrészt ismeretlen dokumentumokkal, amelyek jó része az OSZK tárlatán most tanulmányozható

Különleges hagyatékegyüttest bemutató kamarakiállítással és gazdagon illusztrált kötettel zárul az Ady-emlékév programsorozata. A „Valaki útravált…” Az úton lévő és kiútkereső Ady Endre című könyv a költő külső és belső utazásain vezet végig. Ezt jól kiegészíti az Országos Széchényi Könyvtár március 20-ig látogatható tárlata.

Rajongói levelek  kalapdobozban
Nagyváradi portré 1908-ból
Fotó: OSZK

Az utazás, az útra kelés folyton visszatérő motívuma a 101 éve elhunyt Ady Endre poétikájának. A rövidre szabott, ám igen sűrű életpályán az otthon fogalma sokáig idegen volt számára, hiszen igazi otthona csupán szülőfaluja, Érmindszent és élete utolsó két évé­ben a Veres Pálné utcai lakás volt. Életének nagy részét így a meg nem érkezés, az ideiglenes szállások és átmeneti otthonok jelentették, illetve ezek révén az utazóbőröndökbe csomagolt úgynevezett poggyászlét. Ennek az életformának a hátterét, költészetére való hatását mutatja be a „Valaki útravált…” – Az úton lévő és kiútkereső Ady Endre című kötet, valamint a Fut velem egy rossz szekér című kamarakiállítás az Országos Széchenyi Könyvtárban, amelyek egymást kiegészítve állítanak méltó emléket a költőnek.

A rendkívül szép, díszes és igényes album, amely az MMA Kiadó és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) gondozásában jelent meg a magyar kultúra napjára, eddig nagyrészt ismeretlen dokumentumkinccsel örvendezteti meg az olvasókat, továbbá azt igyekszik feltárni két esszében, hogy az utazó Ady személyisége miként befolyásolta életét és költészetét.

Poggyászlét

Az OSZK-ban tartott könyv­bemutató kerekasztal-beszélgeté­sének résztvevői az Ady-kép árnyalásában mértékadó kötetnek nevezték a munkát. Pécsi Györgyi, az MMA Kiadó vezetője arról beszélt, hogy Adynak sok szekérnyi irodalma van, mégis rengeteg titok övezi: minden korban újra és újra próbálják megfejteni, ahogyan most is. Mint kiemelte, két értékes tanulmány került a kötetbe, amelyek közül Boka Lászlóé újrakanonizálja Adyt. Végigmegy az egész életpályán, a hangsúlyt azonban nem a korai évekre, hanem az 1908-as esztendőre teszi. Majd Pécsi arra is rámutatott, az illusztrációk jelentik az igazi csemegét a nagyközönség számára. A Petőfi Irodalmi Mú­zeum (PIM) főmuzeológusa, E. Csorba Csilla emlékeztetett: „Ady Párizs-képe még mindig meghatározó számunkra.” Hozzáfűzte, a költő nem szeretett gyalogolni, mégis bejárta Párizst, Münchent és Olaszországot is. Rockenbauer Zoltán művészettörténész ezt azzal egészítette ki, hogy bár Ady többször járt Párizsban, mégsem próbált beolvadni az ottani művészéletbe. Falusi Márton költő Ady mai szerepére tért ki. Mint megjegyezte, verseiből levezethető a 20. századi modern költészet- és eszmetörténet, viszont a kortárs költészetre kevésbé hat. Rózsafalvi Zsuzsanna irodalomtörténész, az egyik tanulmány szerzője szerint pillanatokat, attitűdöket kapunk Ady által Párizsról. Majd a tárlatról szólva kiemelte: kiállították Léda kalaptartó dobozát is, amelybe Ady 1904–1905-ben a rajongói leveleit gyűjtötte, és maga írta a doboz fedelére: Ady-relikviák.

Nagyvárosi magány

A Nyugat munkatársaként kapott kedvezményes bérletigazolványa
A Nyugat munkatársaként kapott kedvezményes bérletigazolványa
Fotó: OSZK

A folytonos helyváltoztatás, a keresés, az énkeresés, az elvágyódás a helyét nem lelő egyén szimbóluma. Ahogy az album bevezetőjében is olvashatjuk, a költő a kitűzött szakmai céljainak elérését is ezektől az utazásoktól remélte. A kezdetben vonzó utazásmotívum azonban költészetében is bolyongássá vált.

Az album anyaga a két kísérő­tanulmánnyal új és átfogó Ady-képet mutat. A kronológiát követő dokumentumgyűjtemény, hagyatékegyüttes tanulmányozása közben érdekes levelekre, kéziratokra, fényképekre bukkanhatunk. Ilyen például a költő érettségi bizonyítványa, egyetemi indexe, önéletrajzának 1909-es kézirata, amelyet a Nyugaton kívül a Budapesti Újságírók Egyesületének éves Almanachja is publikált, a Nyugat munkatársa számára kiállított kedvezményes árú, éves bérletigazolványa, a Szeretném, ha szeretnének kötet borítója és dedikációja Lédának 1910-ből, a Valaki útravált belőlünk 1912-es kéziratának részlete, de számos portré és teleírt képeslap is került a kötetbe. Miután ezeket átbogarásztuk, érdemes a két esszében is elmélyedni, amelyek a költő külső és belső utazásai tekintetében ismertetik az életművet.

Rózsafalvi Zsuzsanna irodalomtörténész esszéje elsősorban az album anyagára reflektál, annak megértését segíti. Arra is rámutat, hogy Ady személyiségfejlődésében és identitásában fontos szerepe volt a különböző helyszíneknek, a térnek mint a személyiségre és életműre ható konstruktív tényezőnek. A Szilágyságból elszármazott fiatalember igazi élettere a nagyváros lett, amely számos élményt, ingert kínált. Ha megvizsgáljuk Ady barátai, kortársai – Bölöni György, Krúdy Gyula, Révész Béla vagy épp monográfusa, Schöpflin Aladár – visszaemlékezéseit, feltűnik, hogy Ady életútját és művészetének nagyobb paradigmaváltásait szinte kivétel nélkül a térváltásaihoz kötik. Az utazások alatt írt versek is előkerülnek, főleg azok, amelyekben gyakran ellentétbe állította a szülőföldet a nagyvárossal (például az El
a faluból és a Kis, falusi ház).

„Neki a vers nem penzum, hanem életjelenség, élete egy bizonyos órájának rímekbe foglalása” – idézi Schöpflin Aladár gondolatait a kötet másik tanulmányának szerzője, Boka László. Az irodalomtörténész az életmű tükrében vizsgálja Ady belső vívódásait úgy, hogy a valós költői beérkezés éveire, 1908–1909-re helyezi a hangsúlyt. Ám időben előre- és visszatekintve három irányból végez elemzést: a Minden-élmény, a Mindenség-keresés, illetve annak végső elmaradása, kudarcai, a beérett költő sikerei mögötti gyötrődések, valamint az utazásmotívumok vissza-visszatérő toposzai és azok lélektani aspektusai felől.

Az album az eszmetörténeti olvasat mellett hangsúlyt fektet a referenciális olvasatra is, azaz Ady történelmi alakjának vizsgálatára. Az értékes képi anyag mellett azért is érdemes kézbe venni, mert emberközelivé teszi a költőt. Az utazó helyett a vívódó, magányos, bizonytalan, önmagában is kételkedő, esendő embert is bemutatja, aki kozmopolita életvitele ellenére számkivetettségét belső emigrációban élte meg.

Hagyatéktörténet

Mindezzel párhuzamba hozható az OSZK Ady-gyűjteményének relikviáiból összeállított, „Fut velem egy rossz szekér” című kamarakiállítás, amely szintén Boka László és Rózsafalvi Zsuzsanna munkája. A könyvtár hatodik szintjén lévő tárlatot a kurátorok két szekcióra osztották: a folyosón nagy Európa-, Nagyvárad- és Budapest-térképeken, valamint az Ady Endre „útraválásai” időszalagon követhetjük a költő utazásait, míg a belső térben láthatók a relikviák, dokumentumok, mindebbe pedig egy korabeli kávéházi díszleten keresztül léphetünk be, amelyben megvan minden: újságtartó, cigaretta, kávéscsésze.

A tárlat vitrineiben megtaláljuk jóformán az összes, az albumba bekerült dokumentumot, valamint azt is megtudjuk, hova kerültek az életműhöz kapcsolódó iratok és tárgyak a költő halála után: nagyrészt három fővárosi közgyűjteményben (a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában, az OSZK-ban és a PIM-ben) kaptak helyet. Az OSZK csaknem ezerkétszáz olyan különleges dokumentumot őriz, amely közvetlenül kötődik Ady Endre életéhez, költészetéhez és újságírói működéséhez. Ha Ady hagyatékáról beszélünk, Révész Béla és Schöpflin Aladár nevét mindenképpen ki kell emelnünk: többnyire nekik köszönhető az OSZK mai gyűjteménye. Révész Béla módszeresen gyűjtötte a forrásokat Adyról (feltérképezve kapcsolati hálóját, levelezéseit), és baráti viszonyban volt Lédával – tőle vásárolta meg azokat a dokumentumokat is, amelyeket Léda párizsi lakásában a kalapdobozban gyűjtött. Mint ismert, Schöpflin Aladárnak a költő monográfusaként nagy érdemei vannak az Ady kutatásban és értelmezésben, illetve a költő kanonizációjában.

A kiállításon azonban nemcsak a költő ritka kéziratait, fényképeit, dedikált köteteit, leveleit és képeslapjait, a relikviaőrző kalapdobozt tekinthetjük meg, hanem archív felvételeket is láthatunk az előző századforduló Párizsáról, illetve a száz évvel ezelőtti temetési menetéről. De érdemes végighallgatni Reinitz Béla Ady-dalait vagy Cseh Tamás és Novák János megzenésített Ady-verseit is. Mindegyik méltó emléket állít a költőnek.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom