Tiszapéterfa hangulatai a pesti Oktogonon

A kárpátaljai Tiszapéterfán 1977-ben született Homoki Gábor a hetvenharmadik olyan határon túli vagy külföldön élő alkotó, aki bemutatkozhat a hazai közönségnek az Oktogon közelében, a Nagykörúton lévő Kárpát-haza Galériában. A kiállítássorozat hat esztendőt tudhat maga mögött.

A galériában az erdélyi, a felvidéki alkotók mellett feltűnően nagy számban képviselteti magát Kárpátalja kortárs magyar képzőművészete. Amelynek alapjait az erdélyi Nagybányán találjuk meg. Az ott a huszadik század elejétől induló, aztán az impériumváltást is szerencsésen túlélő képzőművészeti iskola hatása napjainkban itt erőteljesen tetten érhető. A „szegény” Kárpátalján ezek szerint mecénások hiányában is virágzik a festészet, tudomásunk szerint vagy száz ismert művész dolgozik vagy éppen tanítja a fiatalokat a mintázásra, festésre.

Homoki Gábor is e művésztanárok közé tartozik, hiszen az ungvári képzőművészeti szakközépiskola és a lembergi művészeti akadémia elvégzése után „próféta lett”, visszament Tisza-parti szülőfalujába, és átvette a Tiszapéterfai Művészeti Iskola vezetését. Péterfánál pedig több ágon, kanyarogva folyik még a Tisza, az érintetlen vízparti környezet örök témát ad a festőknek. Így az 1997-től kiállító Homoki Gábornak is. Ugyanakkor a tiszaújlaki határátkelőtől egy falura lévő Tiszapéterfán is „utcán hever” a téma, állnak még a szép arányú, öreg házak, szebb napokat is látott melléképületek. A kamrákban, konyhákban ott vannak a régi borosüvegek, cserépedények, a petróleumlámpák, parazsas vasalók amelyek csendéletekre kívánkoznak.

De az erőteljes színvilágon, a felfokozott dekorativitáson túl is ott van Nagybánya hatása, amely a kárpátaljai képzőművészek ötödik generációját erősítő Homoki Gábornál sem halványul el. Legalábbis a plein-air festészetében, a most kiállított csendéleteknél azonban más a helyzet. A stilizálás, a formák egyszerűsítése, alakítása mellett a kerámia szakon végzett Homoki a kép felületével is dolgozik. A tájképekkel szemben az itt jóval vastagabban felkent olajfestéket is formálja a felületében. Közös a szabadban és a műteremben festett művek tárgyainak, motívumainak erős kontúrja, és a természetes fények is nagy szerepet kapnak a képeken. Ahogy a hegyek mögé lebukó nap utolsó sugaraival még végigsimítja az öreg ház szalmából készült tetejét, ahogy elidőzik egy fél percre még az előtte álló fa ágain, az itt, Budapesten, az Oktogon mellett is azt az érzést kelti, hogy ideje hazatérni, mert közeleg az este, amikor elcsendesül minden, amikor közel van az Isten. Homoki Gábor, mint arrafelé az nem ritka, hitét megélő, vallását megtartó képzőművész. És erről művei is tanúskodnak. Mert a hit erőt ad, erőt a mindennapokhoz és ünnepeket a lélekemeléshez. A szépség megtalálásához, megmutatásához. És e tudományok továbbadásához. Hogy a képzőművészek hatodik generációja is készülhessen az alkotásra ott, a nekünk messze Kárpátalján.