Kultúra

Már több mint százezren látták a Rubens-kiállítást

Meghosszabbított nyitvatartás

A tavaly október végi megnyitó óta több mint százezer látogatót vonzott a Szépművészeti Múzeum Rubens, Van Dyck és a flamand festészet aranykora című tárlata.

Az intézmény lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a nagy érdeklődésre való tekintettel ezentúl a hét minden napján, így hétfőn is látogatható a február 16-án záruló kiállítás. Ráadásul január végétől hétvégente, péntektől vasárnapig 20 óráig várja az érdeklődőket az intézmény. A nagyszabású kiállítás a Szépművészeti Múzeum jelentős művészettörténeti korszakokat és kiemelkedő nemzeti festőiskolákat bemutató sorozatának ötödik állomása, amelyen az európai barokk meghatározó mestere, Peter Paul Rubens harminc és Van Dyck több mint egy tucat remekműve mellett más flamand mesterek kiváló alkotásait, összesen mintegy százhúsz festményt tekinthetnek meg a látogatók. A tárlaton helyet kapott Van Dyck alkotása, Stuart Mária Henrietta hercegnő esküvői portréja is, amelyet 2018 végén a londoni Christie’s aukcióján vásároltak meg. A kiállításra negyven nagy múzeumból, többek között a párizsi Louvre-ból, a szentpétervári Ermitázsból, a madridi Pradóból, a washingtoni és a londoni National Galleryből érkeztek műtárgyak. A kiállítás kurátora Tátrai Júlia művészettörténész,
a Régi Képtár vezetője.