Kinézni a világba

– Kókai Zsófia kurátor szerint a Rómában kiállított installáció a térbe belépő látogatóról vizuális lenyomatot készít? Hogyan képzeljük el ezt a gyakorlatban?

– Ezt a legkönnyebb megmutatni lenne, de talán még a digitális árnyék szóval tudnám illet­ni, vagy fekete fázisfoltokként lehetne leírni. Az installáció úgy működik, hogy egy kamera folyamatosan veszi a látogatót, és addig roncsolja a felvételt, amikor már csak fekete körvonalak és foltok maradnak, majd ezeket kirajzolja egy program, amit Szombathy András írt – vele együtt készítettük az installációt. Amikor megkaptuk Criss Saltertől az anyagokat és a témát, szabad asszociációba fogtunk Andrással – ebben segített minket eleinte Erhardt Miklós tanár úr. Végül is a koncepció egy ellentétből született: én azt mondtam, a konformizmus rossz, mert elnyeli az individuumot, erre András felhozta, hogy konformizmus nélkül nem lenne társadalom. Ez erős túlzás persze, de elkezdtünk máshogy gondolkodni erről a fenoménről, mint ahogy azt az ember csípőből tenné.

Az installáción egy kamera folyamatosan veszi a látogatót, míg csak fekete körvonalak maradnak

Fotó: Várhelyi Klára

– Mit jelent a média designer kifejezés, mit takar?

– Nehéz kérdés, mivel médiumfüggetlen, főleg konceptuális alkotók vagyunk. A paradoxont tovább súlyosbítja, hogy ettől függetlenül mindannyian specializálódunk valamire. De talán közös vonásunk, hogy erősen digitális világban mozgunk az internet, a mozgókép, a játékfejlesztés, a kreatív codeing területén. De semmi sincs kőbe vésve, mivel azt tanuljuk, hogy a médiumot válasszuk az általunk ajánlott megoldáshoz, és ne a médiumunk döntse el milyen megoldásokat tudunk ajánlani.

– Mi inspirálta leginkább a Bauhausból, mit tart az iskola legfontosabb vagy ma is érvényes művészeti üzenetének?

– Számomra a Bauhaus legaktuálisabb üzenete a Design mindenkinek! Ez annyit tesz, hogy mindenkinek joga van inspiráló, őt támogató környezetben élni és dolgozni. Illetve az az attitűd fontos, ahogy megvizsgálták a világot: darabokra szedtek minden szertartásos rutincselekvést, és racionalizálták azokat. Ez szerintem az a szemlélet, amellyel minden korban érdemes élni a mindennapokat.

– Milyen érzés pályakezdőként nemzetközi színtéren, Rómában kiállítani?

– Természetesen fenomenális! Pár éve még nem gondoltam volna, hogy ez lehetséges lesz. Önmagában az, hogy napokat tölthettem el Rómában, ami egyszerre az antik, középkori, reneszánsz és modern művészet központja, elmondhatatlan élmény volt. Láthattam élőben rengeteg olyan műtárgyat, épületet – amelyeket eddig csak egy vibráló középiskolai projektoron – ott, ahová négyszáz vagy kétezer éve megálmodták és kivitelezték őket. Naphosszat tudnám sorolni! De alapvetően is úgy gondolom, utazni nagyon fontos, az ember nagyon könnyen belekényelmesedik helyzetekbe, szűkül a perspektívája. Ez minden életterületen megmutatkozik, ilyenkor szerintem nagyon jót tesz kinézni a világba, és látni, mennyi alternatíva és lehetőség van még.