Kultúra
Hamarosan a mozikba kerül Szabó István új filmje

„A Zárójelentés arról az energiáról szól, ami egy emberben van, aki tud valamit, ezt át szeretné adni, és mindig megtalálja a lehetőséget erre” - mondta Szabó István, aki kedden az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának közös vendége volt.
Mint kifejtette, a történet egy nyugdíjba vonult kardiológus professzorról szól, aki nehezen tud mit kezdeni magával, ezért édesanyja javaslatára körorvosi munkát vállal abban a faluban, ahol született, és ahol korábban apja és nagyapja ugyanebben az állásban dolgozott. Az orvos, akit Klaus Maria Brandauer alakít, sok mindenről másként gondolkodik, mint a helyiek, kalandjaiban részt vesz gyerekkori barátja, a falu papja is.
„Fantasztikus színészek dolgoztak velünk, Brandauer mellett Csomós Mari, Udvaros Dorottya, Szirtes Ági, Csákányi Eszter, Kerekes Éva, Eperjes Károly, Stohl András, Orosz Ákos” - emelte ki Szabó István.
A film operatőre, Koltai Lajos, aki az Oscar-díjas Mephistóban is Szabó István alkotótársa volt, elmondta: mindketten az emberi arc szerelmesei. „Csendes volt a részvételem: a film éppen úgy lett fényképezve, ahogy kellett. Nagyon szeretem az arcokat világítani, közelről láttatni, megmutatni a bennük nyugvó szépséget” - fogalmazott az operatőr.
Mint a műsorban elhangzott, januárban újraindul Szabó István filmjeinek amerikai moziforgalmazása. A Mephisto, a Bizalom és a Redl ezredes frissen felújított változatát a Film Forum moziban vetítik New Yorkban.