Kultúra

Immár harmadik alkalommal várja az érdeklődőket a Dex Songwriting Expo

Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Artisjus szervezésében 2020. március 2-3. között a Dex Songwriting Expo, amely egész Európában egyedülálló rendezvénynek tekinthető a kezdő és a tapasztalt szerzők számára egyaránt. Az idei évben a Budapest Music Centerben helyet kapó expón részt vesz a többszörös Grammy-díjas Steve Dub is, aki a Listening Session keretében segíti majd a dalszerzőket a legaktuálisabb iránymutatásokkal.

Immár harmadik alkalommal várja az érdeklődőket a Dex Songwriting Expo
Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Artisjus szervezésében a Dex
Fotó: Facebook / DEX Songwriting Exp

A Dex Európában egyedülálló rendezvény, ami a kezdő és a tapasztalt szerzők számára egyaránt kínál gyakorlati tudást, tanácsokat és karrierépítési lehetőségeket, továbbá 2020-ban a szerzői pálya kreatív és üzleti oldalát érintő előadások és mesterkurzusok is színesítik a programokat.

A márciusi rendezvényen részt vesz többek között a többszörös Grammy-díjas producer és dalszerző, Steve Dub is, aki hangmérnökként vagy (társ)producerként, társszerzőként olyanokkal dolgozott együtt, mint a Prodigy, a Moby, az Underworld, az Orbital, a Depeche Mode, a New Order, a Stone Roses és a Klaxons, ráadásul 2019-ben producerként közreműködött a The Chemical Brothers legújabb lemezén, amivel vasárnap este elnyerték a legjobb dance/elektronikus zenei album kategóriának járó díjat.

A szlovák énekes-színész Celeste Buckingham és a finn énekes-dalszerző, Eva Louhivuori kerekasztal beszélgetésén a helyi kultúra és a hangok a szerepét vizsgálják majd egy sláger megszületésében, illetve a helyszínen lesz a közel 350 ezer feliratkozóval bíró YouTube csatorna, a „Holistic Songwriting” megalapítója, a német Friedemann Findeisen is, akinek Ed Sheeran slágereit fejtegető videóját például már több mint egymillióan látták. Findeisen ezúttal arról mesél majd, hogyan kell lépésről lépésre megírni egy slágert, illetve segít a hatékonyságnövelésben is.

A Dex 2020-ban először fókusztémával is jelentkezik: a Blend program ugyanis a film és a zene sokrétű kapcsolatát igyekszik körüljárni. Ennek keretein belül pedig szó lesz az iparágak közti kommunikációról, a filmipar igényeiről, a zenei supervisorok szerepéről és a filmzeneszerzés fogásairól. „Speed meetingek” segítik továbbá a két iparág képviselőinek – szerzőknek, zenészeknek, menedzsereknek és producereknek – a megismerkedését. A program egyik vendége Jozef van Wissem, aki több albumot kiadott Jim Jarmusch rendezővel, akinek Halhatatlan szeretők című filmjéhez írt zenéjével díjat nyert Cannes-ban. A Blend az Artisjus, a Magyar Nemzeti Filmalap és a Hangfoglaló Program együttműködésében valósul meg március 2-án.

A nemzetközi előadók mellett pedig a hazai zenei élet legjobbjaitól tanulhatnak a Dexre látogató érdeklődők. Ellátogat a rendezvényre Tóth Lau, aki egy workshopon mutatja be, hogy kezdőként hogyan kell belefogni a producerkedésbe, míg Vozár Péter zeneszerző, producer és sound designer pedig a filmelőzetesek zenéinek rejtelmeibe avatja be a közönséget, valamint az elmúlt évekhez hasonlóan Johnny K. Palmer is az expón lesz, aki az angol dalszövegírással kapcsolatban látja el hasznos tanácsokkal és trükkökkel az érdeklődőket.

A YouTube for Artist! című workshop keretében Bodrogi András, minősített YouTube szakértő segít megérteni az online videómegosztó platformban rejlő lehetőségeket és hasznos technikákat is megoszt a közönséggel. Tátrai Tibor kimagasló munkásságát, zeneszerzői és zenészi karrierjét talán senkinek sem kell bemutatni. A Dexen mesél a színpadon töltött több mint 50 évéről, a több mint 50 nagylemezéről és elképesztően kalandos életútjáról, mely sosem tért le a zenei pályáról. A beszélgetésen Vitáris Iván, az Ivan and the Parazol énekese is részt vesz, akitől megtudhatjuk, hogy mindez manapság milyen tanulságokkal szolgál egy fiatal, aktív zenekarnak.

A rendezvény mindkét napján a dalszerzők zeneipari támogatása is hangsúlyos része a programnak: előadások és egyéni tanácsadások segítenek eligazodni a szerzői jogok, a zeneműkiadás, a sync-licensing és a zenei menedzsment témáiban, valamint nemzetközi sikereket elért hazai dalszerzők mesélnek személyes tapasztalatok alapján a nemzetközi karrierépítés és érvényesülés különböző lehetőségeiről.

Az első nap az Artisjus-díjak ünnepélyes átadásával zárul, ahol kiderül, hogy kiket szavazott meg a szakma a könnyűzene, a komolyzene és az irodalom legjobb szerzőinek 2019-ben.

Kapcsolódó írásaink