Kultúra
Hetvenöt éve hunyt el Szerb Antal
Sík Sándor tanítványa

Az írás-fordítás mellett középiskolai tanárként dolgozott. Az Erdélyi Helikon pályázatára írta meg a Magyar irodalomtörténetet, amely Kolozsvárott jelent meg 1934-ben, és országos hírnevet hozott neki (a Magvető 2019-ben újra kiadta). Ezt követte A világirodalom története is. Nagy sikert aratott misztikus, krimivel kevert kalandregénye, a tavaly zeneműként bemutatott Pendragon-legenda, valamint az 1937-es Utas és holdvilág, amelyből Szász János készül filmet forgatni. Kétszer is behívták munkaszolgálatra, 1944 novemberében Balfra vitték, ahonnan próbálták megszöktetni, de ő nem hagyta magára barátait, Sárközi György és Halász Gábor írókat, végül 1945. január 27-én agyonverték. Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben nyugszik.