Kultúra

Bereményi Géza: Tanú voltam

Az irónia, a groteszk önvédelem volt számomra. Jogos önvédelem egy olyan időben, amikor semmi sem maradandó az ember környezetében – mondta a Kossuth-díjas alkotó

Bereményi Géza vehette át vasárnap a Kölcsey-emlékplakettet Szatmárcsekén, a magyar kultúra napja alkalmából tartott hagyományos, ökumenikus istentisztelettel egybekötött ünnepségen. A Kossuth- és József Attila-díjas író, Balázs Béla-díjas filmrendező lapunknak az elismerésről, a korszakok válásáról, a fiatal közönségről, illetve hamarosan megjelenő önéletrajzi regényéről is beszélt.

Bereményi Géza: Tanú voltam
„Egy biztos, az ideológiák jöttek és mentek Magyarországon a huszadik században”
Fotó: MH

– Mi volt az első gondolata, amikor értesült, hogy ön veheti át az elismerést?

– Legelőször arra gondoltam, ha Kölcsey-emlékplakettet vehetek át, akkor ezek szerint már én is klasszicizálódtam. De örültem neki, és jól esett az a kiegészítés is, amely szerint beletartozom a magyar kultúra szövetébe.

– Szóba került az átadón az is, hogy a munkásságának közösséget összekötő szerepe van. Gondolt erre, amikor regényeket, forgatókönyveket vagy épp a dalszövegeket írta?

– Nem ez volt a célom. Én úgy értettem ezeket a szavakat, hogy a műveimben jól láthatóan a történelemmel, a közösséggel, pontosabban a közösség viselkedésével is foglalkozom, nem csak a magam életrajzával, ami tulajdonképpen a fedőtörténete ennek. Én ugyanis voltaképpen az életem során átélt élményeket írom vagy rendezem meg állandóan. Csak így tudok hitelesen beszélni. Csupa tapasztalat, tény és valóban megtörtént esemény alapján dolgozom, időnként persze némileg fiktív elemeket is hozzáadva. Hogy ennek az egész nemzetre vonatkozó jelentősége lehet, azt még most sem tudom elhinni. Nem ez a cél, hanem az, hogy hitelesen idézzek fel eseményeket, és írjam le azt a környezetet, amiben éltem, élek, ebben pedig ne akadályozzon semmi. Az sem, hogy tetszésre törjek, és az sem, hogy valamilyen elvárásnak megfeleljek.

– Műveiben jellemzően szigorú objektivitásra törekszik, és kerüli a nosztalgikus hangnemet. Mennyire könnyű távolságot tartani a saját élete eseményeitől?

– Ha őszinte akarok lenni, nem igazán volt más választásom. Többféle korszakban éltem, és rengeteg változást láttam végbemenni a közösségben. Az emberek hangulatának, na és persze a rendszereknek folytonos váltakozását láttam. Tanú voltam. Az irodalomban pedig mindig is létezett ez a fajta megközelítés, amely a személyes élettörténeti tapasztalatokat helyezi előtérbe. Ez nem jelenti, hogy ne lehetne jó könyveket írni vagy filmeket rendezni.

– A sok megélt változásnak köszönhető, hogy a világot egyfajta ideológia nélküli állapotban ábrázolja, mint ahogy az átadón is elhangzott?

– Egy biztos, az ideológiák jöttek és mentek Magyarországon a huszadik században. Levitézlett ideológiákat követtek mindenféle elképzelések, újabb és újabb színek meg kényszerek.

– Dalszövegeiben nagyon sokszor ironikus is. Ez egyfajta fegyver volt a rendszerek váltakozása ellen?

– Nem csak a dalszövegeimben. Nem szándékosan ugyan, de megvan a humora a filmjeimnek vagy a prózai műveimnek is. Az irónia, a groteszk, önvédelem volt számomra. Jogos önvédelem egy olyan időben, amikor semmi sem maradandó az ember környezetében.

– Eszerint az eltűnés mégsem a legjobb demonstráció, mint ahogy egy dalban fogalmaz?

– Ezt nem is igazán én mondom, hanem a történet egy szereplője, Antoine. De ha már a Demonstráció című dalnál tartunk, abban sokkal inkább az állandó gyanakvásról van szó. Az egyik ember újra és újra kérdéseket tesz fel a másiknak provokatív céllal, és mindezzel a gyanúját fejezi ki, hogy az illető feltehetően a közösséget bomlasztó dolgot művel. De ha jól megnézzük, most is ilyen kort élünk. Mindenki gyanakszik mindenkire, és vélt vagy valós jelentéseket tulajdonít a másik szavának ilyen-olyan célzattal. Valójában nem is tapasztaltam még olyan kort az életem során, amely gyanútlan lett volna.

– Egy ilyen világban mi az író szerepe?

– Ebben a helyzetben az író szerepe az ábrázolás. Bemutatni a korszakokat és bennük önmagát. Külső szempontot vesz fel, olyannyira, hogy még önmagát is kívülről ábrázolja.

– Ebből a pozícióból született hamarosan megjelenő önéletrajzi könyve is?

– Úgy van. A könyvben a születésemtől kezdve leírok minden fontos eseményt, ami velem történt egészen tizennyolc éves koromig. Ebben is a korszakok válása bizonyult a legfontosabbnak. Több mint húsz fejezetből áll, és mindegyik másmilyen. Ahogy az életkorom, illetve a világ alakult körülöttem, úgy változnak ezek a szövegrészletek is.

– A regény megjelenése szinte legendásan sokat csúszott. Nehéz volt visszatekinteni az életére?

– Lehetett volna nehezebb is. Fogalmazzunk úgy, hogy addig írtam, ameddig kellett. Persze időről időre magamnak is megígértem, hogy egy nagy lendülettel képes leszek befejezni a regényt, de végül három évet vett igénybe a munka. Mindent összevetve, cseppet sem bánom, hogy eddig tartott.

– Nemrég egy eseményen volt vendég, ahol meghallgattuk a Levél nővéremnek című album dalait. Feltűnő volt, hogy rengeteg fiatal ült a közönség soraiban. Mire gondol, amikor ezt látja?

– Természetesen örülök neki, mert úgy gondolom, hogy talán tudnék tanácsokat adni nekik mint tapasztaltabb fél. Ha a dalok által ez sikerült, akkor már teljesült a vágyam. Persze az eredeti cél itt sem ez volt. Eleinte én magam is meglepve tapasztaltam, hogy rendszeresen megjelennek a fiatalok. És figyelnek. Akkor gondoltam először, hogy talán ezért vannak ott, tanácsokért. Ami azért is érdekes, mert fiatalként soha egyetlen tanácsot sem fogadtam meg, pedig kaptam eleget.

– Gondolta volna, hogy ennyire időtlenné válnak ezek a dalok?

– Nem, sőt, én nem is azzal a céllal kezdtem bele a megírásukba, hogy nyilvánosságot kapjanak, ezt csak Cseh Tamás szerette volna. Úgy gondoltam, ha előadjuk ezeket a dalokat, azzal értéküket vesztik. Eltorzulnak, félremagyarázzák őket.

– A fentiek fényében talán mégis jól döntöttek.

– Hát, most már így is, úgyis mindegy.

Programok a magyar kultúra napján

Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt, ezért 1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját. Az ünnep alkalmából a magyarság idehaza, a határokon túl és szerte a világban megemlékezik a magyar kulturális értékekről.

Budapest, Erkel Színház, 17 óra, Kortárs Opera Showcase, három kortárs magyar opera. Elhangzó művek: Fehér György Miklós: Két part között, Andrássy Frigyes: Ady és Léda, Karosi Bálint: Lonely Hearts

Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 17 óra, ingyenes tárlatvezetés a Csáth, a Bolyongó üstökös és a Ki mondaná, hogy e hely csatatér? című kiállításokban, valamint a Magukra maradt bútorok című kiállításban a kurátorokkal

Budapest, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, 19 óra, Cseh Tamásra emlékeznek születésének 77. évfordulóján

Szentendre, Fő tér, 12 óra, Közös Himnusz-éneklés

Gödöllő, Királyi Kastély, kedvezményes és ingyenes kiállításlátogatások és tárlatvezetések

Debrecen, Csokonai Színház, 19 óra, Kultúra napi gálaest és díjátadó ünnepség

Szeged, Szent-Györgyi Albert Agóra, 14 óra, Díszünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából, a Szeged Kultúrájáért díjak és a Kölcsey-érmek átadása

Makó, József Attila Múzeum, 17 óra, Álarc nélkül – Aba-Novák Vilmos alkotásai, kiállításmegnyitó

Marosvásárhely, a Kultúrpalota nagyterme, 19 óra, Erkel Ferenc Bánk bánjának rendkívüli előadása 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom