Elhunyt Makkai Ádám

„Emigráns íróként sokat tett a magyar költészet és irodalom nemzetközi megismertetéséért, szuverén költői hangja pedig az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb irodalmi teljesítményével ajándékozta meg az olvasót, itthon és külföldön egyaránt” – írja a Magyar Művészeti Akadémia megemlékezése. Korábban így méltatta őt a 2017-ben elhunyt, Kossuth-díjas Jókai Anna írónő: „A költő az isteni terv munkatársa. Makkai Ádám hisz a költészet, az alkotás erejében.”

Az alkotói vénát minden bizonnyal édesanyjától, Ignácz Rózsa színésznő–író–műfordítótól örökölte Makkai Ádám, aki 1935. december 16-án született Budapesten. Édesapja, Makkai János országgyűlési képviselő és az Esti Újság szerkesztője volt. Magyar–francia szakos tanulmányait még az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kezdte, majd 1956-os disszidálását követően az Egyesült Államok két legnevesebb intézményében, a Harvardon és a Yale-en folytatta. Diplomázása után tanítani kezdett: 1958–60 közt a hawaii, 1963-tól 1964-ig a Kuala Lumpur-i, 1965 és 1974 között pedig más amerikai egyetemeken tanított. Chicagóban lett egyetemi tanár, az Illinois Egyetemen 1969-től 2004-ig tanított. Időközben vendégprofesszor volt az 1985–1986-os tanévben Szingapúrban, majd 1988-tól 2002-ig a hongkongi Baptista Főiskolán. Tudományos pályájának fő vizsgálódási terepe a nyelvek idiómaszerkezete, az angol idiómákról írt doktori disszertációját 1972-ben könyvben is kiadták Hágában. Nevéhez fűződik az amerikai nyelvészszövetség 1974-es megalapítása, amelynek ügyvezető elnöke is volt.

A hetvenes években már hazalátogathatott, ekkoriban kezdte angolra fordítani magyar költők műveit, illetve már 1973-tól közreműködött az Ötágú Síp című magyar folyóirat szerkesztésében. Kultúrtörténeti jelentőségű műve az angol nyelvű magyar költők antológiája, amelyben ezer verset adott közre a magyar költészet nyolc évszázadából. A kötet A csodaszarvas nyomában címmel 2002-ben jelent meg magyarul a Tinta Kiadónál. Ennek előszavában Makkai vallomását olvashatjuk: „Az emigrációs életforma a magyar versekre való állandó emlékezést, a versek magunkban való mondogatását, valamint magát az írást így egyféle nyelvmegtartó erővé tette sokunkban, akik nyugaton lettünk magyar írókká, költőkké…”

Első kötete Szomj és ecet címmel 1966-ban jelent meg. Metafizikusnak mondható költészetének vonásai József Attila-i hatást mutatnak, a későbbi, az avantgárd felé nyitás előtt. Már a kezdetektől jellemzi az ironikus, szatirikus hangvétel, műveiben gyakran elmosódnak a műnemi és műfaji határok.

Makkai Ádám írásait kifinomult formakultúra jellemzi, az alkotó képzelet sok sajátossága, nyelvi gazdagsága és leleményessége. Műveinek világa mögött ott húzódik erős istenhite, és az ezzel összefüggő bizonyosság. Első gyűjteményes kötete a Jupiter szeme (1991), utolsó a Jézus és a démonok imája (2005), amelyben az 1952 és 2005 között született művek olvashatók. A fél évszázad termését bemutató kötet az emigráns lét és a hazához tartozás kettősségét mutatja meg az életműben.

Makkai Ádámot 2011-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a magyar költészetet világszerte népszerűsítő műfordítói munkásságáért és páratlan nyelvi leleménnyel megírt költeményeiért, majd 2016-ban megkapta a Kossuth-nagydíjat is egyedülálló formavilágú és invenciózus költészete, kivételes művészi pályája, valamint értékteremtő oktatói és tudományos közéleti életműve elismeréseként. Ugyancsak 2016-ban vehette át a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Szent István-rendet. Makkai Ádámot a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.