Kultúra
Mecénások dicsérete: litográfiáktól a lovakig
Reprezentatív egyetemtörténeti és gyűjteményes kiállítás a kortárs grafikáról a Képzőn – Kötelespéldányok a váci és a makói műhelyből, illetve König Róberttől

A Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) Könyvtára, Levéltára és Művészeti Gyűjteménye minden évben reprezentatív egyetemtörténeti vagy a gyűjteményt bemutató kiállítással járul hozzá az egyetem tevékenységének bemutatásához. A január 24-ig látható Mecénások dicsérete tárlat az MKE gyűjteményének gyarapodását és annak forrásait tekinti át, a kiállítás gerincét három jelentős adomány alkotja. A tárlat áttekintő válogatást nyújt a Váci Grafikai Műhely lapjaiból, a makói mappákból és egyetemünk nemrég elhunyt mestere, König Róbert hagyatékából gyűjteményünkbe került alkotásokból. A Barcsay-terem három tere ad otthont a műveknek, amelyek jórészt egykori kötelespéldányként kerültek most a falakra, tárlókba.
A kiállított litográfiák többsége szinte mind az 1990 és 2015 közt működő Váci Grafikai Műhelyben készült, és a Magyar Grafikusművészek Szövetségének adományaként került az egyetem gyűjteményébe. Ez több mint ezerháromszáz alkotást jelent, köztük azokat a 70×100 centiméteres, színes litográfiákat, amelyeket csak Vácon lehetett nyomtatni. Mégpedig egy öreg, százötven éves, de precíz munkára képes présgépen, mint ahogyan ezt lapunknak Szurcsik József, a Grafikai Tanszék vezetője elmondta. Szurcsik a tárlat egyik kurátoraként felhívta a figyelmet a váci műhely európai szintű lehetőségeire, a kiemelkedően jó alkotói közegre, amely a színvonalas munkát elősegítette. Kitért a színes a magasnyomás műfajába tartozó litográfiák előállításának nem is annyira egyszerű technikájára is. A kiállított darabokat mások mellett olyan jeles művészek jegyzik, mint Rácmolnár Sándor, Koronczi Endre, Stefanovits Péter vagy maga a kurátor.
A Kocsis Imre grafikus alapította, 1978-tól 1990-ig működő Makói Műhely egészen más technikát, a fotóalapú sokszorosított grafikát művelte, amely a helyi nyomda adottságaira épült. Míg a litográfia esetén a művész egy lecsiszolt kőlapra viszi fel a festéket, figurát, addig itt ez mind egy vékony fémlapra kerül, és úgy megy nyomtatásba. Ezt hívják az alkotók szaknyelven „szitázásnak”. Az ofszet- és szitanyomtatás fordulatot hozott a grafika történetében, nagy teret engedve a kísérletezésnek. Makón az indulástól kezdve minden évben egy mappát állítottak össze az elkészült művekből, az e gyűjteményekből válogatott nyomatok többek közt Bak Imre, Szabados Árpád, Tolvaly Ernő, Attalai Gábor, Bukta Imre vagy Pinczehelyi Sándor munkái, amelyek jobbára A3-as méretben készültek – ekkorát tudott nyomtatni a gép. Mivel nagyon sok művész, több jelenlegi képzős oktató is megfordult Makón, most mindenkitől csak egy mű kerülhetett a falra.
A tárlat harmadik egysége König Róbert hagyatékából származik, aki az 1975-ös diplomaszerzésétől egészen élete utolsó napjaiig tanított a Grafika Tanszéken, és mestere volt a tradicionális technikáknak: fametszeteknek, rézkarcoknak és linóleummetszeteknek, illetve a lovak művészi ábrázolásának. Újraélesztve a reneszánsz hagyományt „Lómetszőnek” is nevezték tanítványai, akik nagyon sokat kaptak tőle. Az MKE Művészeti Gyűjteménye testvére, Kőnig Frigyes jóvoltából megkapta munkáinak a javát, többek közt a most kiállított, nagyméretű, főleg lovakat ábrázoló nyomatokat is. Amelyek magasnyomással készültek, hiszen a linómetszetnél a kiemelkedő részeket festékezik be, míg a mélynyomású rézkarcnál az "árkokba" kerül a festék. Ebben a szekcióban helyet kapott König Róbert két, méretes mappája is azokkal a vázlatrajzokkal, amelyek megelőztek egy-egy művet, amelyekből kiderül, König nemcsak a lovak anatómiáját ismerte jól, de az ábrázolásuk kultúrtörténetét is. A tárlat harmadik terében mindemellett a témához kapcsolódó irodalmi vonatkozásokat is megismerhetjük.