Kultúra

Krakkót látni és megírni

Petneki Áron történész 19. századi magyar utazók feljegyzéseit gyűjtötte csokorba az egykori lengyel királyi székváros mindennapjairól

Aki Lengyelország felé indul felfedező útra, nagy valószínűséggel mindenekelőtt Krakkót veszi célba. Nem véletlenül. A Lengyel Királyság egykori fővárosa kétségtelenül a „legmagyarabb” lengyel város. A részletek iránt érdeklődők számára írt néhány éve kincses könyvet a kitűnő művelődés- és művészettörténész Petneki Áron, Krakkó magyar emlékei címmel, összefoglalva a város történetét, benne a magyar vonatkozásokat – amelyekből szinte minden utcasarkon akad egy –, felidézve a hozzájuk kapcsolódó történeteket, legendákat.

Krakkót látni és megírni
A beszámolók Lengyelország és a város hányatott történelmét is tükrözik
Fotó: AFP/Roger Viollet Collection

Az elmúlt esztendő végén Krakkó bemutatásának újabb könyvet szentelt az író. Ezúttal 19. századi magyar utazók vonatkozó feljegyzéseit adva közre: „Krakkót látni és megírni – Krakkó magyar szemmel” címmel. A Balassi Kiadónál megjelent kötet izgalmas és egyedi gyűjtemény, több mint harminc szerző tollából, akik közt volt báró, huszártiszt, fizi­katanár, fogoly honvéd, teológus, kőműveslegény, állatorvostan-hallgató, a rabbiképző tanára, káplán, ügyvéd – s még sorolhatnánk a különféle foglalkozású utazókat, akik mind Krakkóba igyekeztek.

A bőséges lábjegyzetekkel, történeti kalendáriummal és Petneki értő kommentárjaival ellátott írásaik tükrözik az egykori lengyel királyi székváros mindennapjait, de a 19. század politikai helyzetéből adódó, sokszor és gyorsan átélt, kényszerű változásait is. A Kościuszko-felkelés, majd az egymást követő szabadságharcok bukása mind nyomot hagytak rajta. Lengyelország harmadik felosztása után osztrák uralom alá került, majd a Varsói Hercegséghez tartozott, azután – legalábbis látszatra – szabad városállam lett, mígnem egy újabb sikertelen felkelés után végleg a Habsburg Birodalomhoz csatolták, s ott is maradt 1918-ig. Az idézett magyar utazók feljegyzéseiből kiderül: kétségtelenül ők is úgy tekintettek Krakkóra, mint élő történelemkönyvre, amely nemcsak a lengyelek, hanem a magyarok számára is tanulságul szolgál. A szerzők nemcsak magát a várost, hanem távolabbi környékét, illetve az oda- és a továbbutazás részleteit is leírták. A neves és névtelen magyarok – bármilyen kritikával éltek is a látottak vagy rossz tapasztalataik alapján – a megismerés vágya, majd a személyes élmények révén mégiscsak egy hagyományos barátság alakítói és gyakran haszonélvezői is voltak.

Petneki Áron előszavában jelzi, a terjedelmi korlátok nem engedték meg, hogy az eredetileg összegyűjtött valamennyi forrást közzétegye. Ugyanakkor szándékában áll folytatni a munkát egy újabb könyvben, a 20. századi Krakkóban megfordult magyarok útleírásaival, élménybeszámo­lóival. Szívdobogva várjuk.

Krakkót látni és megírni
Krakkót látni és megírni
Fotó: MH

Kapcsolódó írásaink