Kultúra

Dürer-freskókat találhattak Bécsben

Jelenleg nem ismert falképe a reneszánsz mesternek

Lehetséges, hogy Albrecht Dürer (képünkön) freskóit találták meg Bécsben, a Szent István-székesegyház ajándéktárgyakat árusító üzlete felett – jelentette az Il Giornale dell’Arte című olasz lap.

Dürer-freskókat találhattak Bécsben
Albrecht Dürer
Fotó: Wikipedia

A szakértők valószínűsítik, hogy a műveket Dürer tervezte, ami azt jelenti, hogy eddigi ismereteinkkel ellentétben a rene­szánsz festő látogatást tett Bécsben. A falkép vélhetően 1505 körül keletkezhetett. A kompozíción Szent Katalin és Szent Margit mellett az Ausztria védőszentjeként is ismert Szent Leopold látható, ugyanakkor a munka befejezetlen. Erwin Pokorny művészettörténész szerint Dürer szerzősége mellett szól, hogy ilyen magas színvonalú munkát kizárólag hozzá köthetünk, és nem követőihez, annyi mindenesetre bizonyos, hogy a munka vagy tőle, vagy műhelyéből származik. Mostanáig úgy hitték, hogy Dürer csak a nürnbergi városháza számára tervezett falképeket 1521-ben, ezeket azonban egyrészt később festették fel, másrészt megsemmisültek a második világháborúban. A bécsi útra az egyik lehetséges magyarázat a művésznek a humanista gondolkodóval, Conrad Celtisszel való barátsága. A kutatások még az év végéig folynak.

Kapcsolódó írásaink

A nyúlon túl: Dürer az Albertinában

ĀNoha egy-egy főmű hiányzik, majdnem az életmű teljes keresztmetszete feltárul a bécsi kiállításon – Egy klasszikus tárlat a kezdetektől Szent Jeromosig

Festő Párizsban, Pesten és a földi pokolban

ĀFarkas István életmű-kiállítása nemcsak a két háború közti Magyarország egyik legnagyobb képzőművészének állít emléket, de egy tipikus korabeli polgári sorsot is bemutat