Kultúra
Elhunyt Felföldi Anikó, az Operettszínház színésznője
Gyász

A teátrumban csak Ancsaként emlegetett művésznőt mindenki szerette, mert sugárzott belőle az életöröm. A szó klasszikus értelmében vett díva volt, ám allűröktől mentes, fáradhatatlan, játékos, kedves és segítőkész – különösen szívén viselte az idős, illetve a fiatal kollégák támogatását. Budapesten született 1938-ban, játszott a Nemzeti Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban, a Vidám Színpadon, majd 1966-ban a Budapesti Operettszínház tagja lett. A leghíresebb szubrettszerepek mellett musicalekben is játszott, nemcsak itthon, hanem Triesztben és Berlinben is, de filmes és televíziós munkái is maradandóak. Rengeteget szinkronizált: Whoopi Goldberg neve összefonódott hangjával. Mindeközben diplomát szerzett esztétika-filozófia szakon, elnökségi tagja volt a MASZK Országos Színészegyesületnek, részt vett az Előadói Jogvédő munkájában, és zsűrizett a Pécsi Országos Színházi Találkozón. Nyolcvankét évesen sem pihent, a Magyar Hírlapnak adott utolsó interjújában így fogalmazott: „Most is tele vagyok energiákkal, nem tudom, honnan működöm, de még szeretnék játszani.” Szerepálmai már nem voltak, csak arra vágyott, hogy kipróbálhassa magát prózában is. Már próbálta Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című darabjának főszerepét, de végül nem adatott meg neki, hogy eljátszhassa.