Kultúra
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Gesztesi Károly

Kocsijával félreállt, ám hiába jött gyorsan a segítség és próbálták 50 percen keresztül újraéleszteni, az orvosok nem jártak sikerrel. Gesztesi Károly Tóth Károly néven született 1963. április 16-án. Szülei válása után édesanyja férjhez ment Gesztesi Jánoshoz, akinek a nevét később hivatalosan is felvette. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1988-tól 1990-ig a Thália Színház társulatának tagja volt, majd a Miskolci Nemzeti Színházban szerepelt, 1992-1993-ban a József Attila Színház társulatának tagja volt. A következő négy évben a Vígszínház társulatának volt a tagja, azóta szabadfoglalkozású volt. Színházi szerepei mellett olyan filmekben játszott, mint például a Magyar vándor, a Szabadság, szerelem, a Kútfejek, a Valami Amerika 1. és 2. vagy a Csak szex és más semmi. Gesztesi Károly az egyik legismertebb magyar szinkronszínész volt, olyan szereplőknek kölcsönözte hangját, mint Lando Calrissian (Billy Dee Williams) a Csillagok háborúja filmekben, Sallah (John Rhys-Davies) az Indiana Jones két részében, vagy éppen Robert Baratheon a Trónok harcában. A Shrek című animációs filmben és annak folytatásaiban ő volt a főhős Ogre magyar hangja.
Számos magyar filmben és televíziós sorozatban volt látható, a Jóban Rosszban dr. Füredi Attilájaként illetve a Magyar vándor Álmos vezéreként ismert.
A színészzenekar tagja volt. Élete utolsó éveiben a Szent Pál Akadémián teológiát kezdett tanulni. A Blikk információi szerint a színész egy nappal a szombati, tragikus események előtt, péntek este még színpadon játszott: színésztársaival a Bánfalvy Stúdió előadásaival járták az országot és a határon túli magyarlakta területeket; utoljára a felvidéki Tornalján léptek fel a Páratlan Páros című darabbal, a Tornaljai Tompa Mihály Városi Művelődési Központban.