Kultúra

Elhunyt Szőnyi Erzsébet

Életének kilencvenhatodik évé­ben, szombaton elhunyt Szőnyi Erzsébet Kossuth-díjas zeneszerző, karvezető, pedagógus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.

Elhunyt Szőnyi Erzsébet
Szőnyi Erzsébet
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Az MMA méltatása szerint „Szőnyi Erzsébet a 20. és a 21. századi magyar zenei élet, a zenepedagógia és az alkotóművészet ikonikus alakja, aki egész életében küldetésének tekintette Kodály zenepedagógiai elveinek hirdetését”. Munkássága betetőzésének tekinthető, hogy a Kodály-módszer 2016-ban felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségének listájára.

Szőnyi Erzsébet 1924. április 25-én született Budapesten. Már tizenhárom évesen komponált, a Zeneakadémiára 1942-ben vették fel ének-zene tanári szakra, amely mellett 1947-ig elvégezte a zongora és zeneszerzés tanszakot is. Utóbbit egyedüli nőként, amiről így nyilatkozott lapunknak idén áprilisban: „Úgy éreztem, hogy szorgalmasabban és pontosabban kell mindent elvégeznem, mint a fiúknak, hogy legalább annyit elérjek, mint a férfikollégák. Megérte.” Diplomázása után egy évre Párizsba ment, a konzervatórium­ban Nadia Boulanger és Olivier Messiaen tanítványa volt.

Középiskolai énektanárként dolgozott 1945-től, Kodályt helyettesít­ve, majd 1948-tól 1981-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára, tanszakvezetője. Első pedagógiai könyve 1954-ben A zenei írás-olva­sás módszertana címmel jelent meg. Részt vett a magyarországi zenepedagógia újjászervezésében, a Kodály­-módszer világszerte elismert közvetítője, 1964-től az ISME (International Society of Music Education) elnökségi tagja. Kodállyal együtt még az amerikai Stanford Egyetemen is oktatott. Zeneszerzőként több operát (például Szakonyi Károly azonos című színműve nyomán az Adáshibát) és oratóriumot jegyez, de kórusművektől a gyermekdalokon át az egyházzenéig minden műfajban alkotott.

Jelentős közéleti tevékenysége részeként 1978 és 2003 között a Magyar Kodály Társaság és a Bárdos Lajos Társaság elnöke, de tagja volt a hartfordi (USA) Kodály Musical Training Institute-nak is, a varsói Chopin Társaságnak és 2011 óta az MMA-nak. Művészi tevékenységéért 1959-ben Erkel-, majd kétszer Bartók-Pásztory-díjjal (1995 és 2004), 2006-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. Ugyanebben az évben avatta díszdoktorrá a Pittsburgh-i Duquesne Egyetem, első életrajzát is amerikai szerző írta A Tear in the Curtain: The Musical Diplomacy of Erzsébet Szőnyi című kötet 2014-ben jelent meg angolul (magyarul Dallamok és disszonanciák címen csak 2016-ban). A Nemzetközi Kodály Társaság díjával 2018-ban ismerték el életművét. Szőnyi Erzsébetet a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.