Keleti utazások térben és időben

A kínai–magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének hetvenedik évfordulója alkalmából kortárs kínai és magyar fotóművészek munkáit láthatjuk a Pesti Vigadó ötödik emeletén. Az 1978 decemberétől induló kínai nyitás politikájának eredményeként neves hazai foto­gráfusok juthattak el a kontinens méretű országba. A Selyemút tükrében című kiállítás egy 2008-ban indult fotográfiai kooperáció eredménye. Az alkotók képeiket 2009-ben állították ki Kínában, majd a három évtizede Magyarországon élő fotó- és festőművész, Wei Xiang kezdeményezésére elindult A Selyemút tükrében fotóprogram is a Kínai és a Magyar Fotóművészek Szövetsége szervezésében, így lehetőség nyílt arra, hogy magyar fotósok majdnem évente utazzanak Kínába. Fujian tartományba 2016-ban látogattak ki és a helyi alkotókkal együtt bejárták a déli vidék városait, megörökítették a hagyományos kínai életet, a fejlesztéseket és a robbanásszerű változásokat. Egy évvel később a magyar művészek Kína régi fővárosába, Xianba, valamint Kanszu tartomány hegyvidékére utaztak. Ezek a fotósorozatok nemcsak az észak-tibeti embereket, a muszlim és buddhista közösségeket, de a mai Kína hétköznapjait és ünnepeit, a történelmi emlékek, hagyományok továbbélését és a monumentális tájakat is bemutatták. A munkáikból pedig még ugyanebben az évben Pécsett rendeztek összefoglaló tárlatot.

A most kiállított friss, utóbbi két évben készült képek mellé a Li Ge által irányított Kínai Fotóművész Szövetség ezúttal negyven darabból álló fotósorozatot is elküldött Magyarországra, amely az ötvenes évek Kínájának hétköznapjaival kezdődik, és a kínai életet egészen napjainkig bemutatja. Nem győzel­mi jelentések, termelési riportok ezek, de mégis megjelenik rajtuk az a sziszifuszi, hősies munka, amelyből aztán az új Kína megszületett. A kínai kortörténetek című szekció­ban jól ábrázolja ezt Wei Dezhong az 1500 kilométeres Hongqi-csatorna építésén készült fotója 1961-ből, ahol két sziklafal elé kötélen belógatott embereket látunk, ahogy dolgoznak. Ru Yunchu képén az ősi babszemszavazást láthatjuk, amivel 1951-ben egy mezőgazdasági üzem elöljáróit megválasztották a csinghaji Minyak megyében. Ám olyan kedves kis pillanatok is bekerültek a válogatásba, mint Li Wei 1956-ban készített pillanatfelvétele, amin egy fodrászüzletet és vidám lányokat látunk, akik vélhetően életük első dauerolását nézik, és azon mulatnak. Aztán 1975-be, Csin Si Huang-ti, a legendás államalapító császár agyaghadseregének feltárására utaz- hatunk el, de megtekinthetjük az egyik első kínai mobiltelefont is 1987-ben, egy hölgy kezében. Noha van mivel dicsekedni arrafelé, a magyar fotográfusokat és kínai kollégáikat a jelen Kínáját bemutató színes képeken szerencsére nem ez érdekelte.

A szociofotós Á. Tóth József még itthon elkezdett, emberről és kutyájáról szóló sorozatát folytatta Kínában is, többek közt egy kutyavásárt is végigjárva. Somogyi Márkot például a házfalak fogták meg, az idő csiszolta bambuszok, a színes, többször lemázolt, visszakopott deszkák. Sorozatának stílszerűen A kínai kis falak címet adta. Szamódy Zsolt Olaf életképein két kukta melengeti a kezét a faszenes edények fölött, arcukon Buddha időtlen mosolyával. Egy másik fotón az idős, edényt reparáló bádogost csípőre tett kézzel méregeti hátulról a felesége. De rizsföldet, bambusz­tutajokat és egy buddhista templomot is megörökített a fotográfus. Szabó Bélát a fák mellett a kis boltok, a kereskedők Kínája fogta meg, Kőműves Kata városi fotóival megállítja az időt, a kövekre írt vízjelek felszáradását. Kovács Melinda régi fotográfiákra, tájképekre úsztatja rá az újakat, Benkő Imre pedig egy-egy arcot állít a középpontba Emberek/arcok sorozatában.

Az előbb már említett Wei Xiang kiállított munkáin fehér festékkel folytatja, teszi egyedivé fekete-fehér életképeket ábrázoló fotográfiáit, amelyeken a teázás rituáléja áll a középpontban. Wang Yinghe Út a hithez című sorozatában pedig azokat az embereket látjuk, akik térdvédővel, köténnyel és tenyérre húzott „papuccsal” felszerelkezve, hason csúszva keresik a keleti megigazulást. Az életképek közt felfigyelünk Zhang Zhuo naplementében ellőtt fotográfiájára is, amelyen a világ leghosszabb, tengert átszelő hídját, a Hong Kong–Zhuhai–Makaó hidat örökítette meg.

A kínai fotográfusok anyagának különlegessége, hogy végigvezetik a látogatót Kína újabbkori történelmének életmódot befolyásoló eseményein. Valódi kortörténeteket tárnak elénk, amelyek immár szerves részei a haladásnak. Plasztikusan érzékeljük a munka világának heroikus vállalkozásait, eljutva az utóbbi évek hightech világához. Ahogy Feledy Balázs művészetkritikus a megnyitón fogalmazott, izgalmas kettősség jellemzi a kiállított anyagot: egyes alkotók szinte dokumentarista hűséggel dolgoznak, míg mások szinte művészi képeket teremtenek.