Kultúra
Szeptembertől indul a Déryné Program
A kultúra mindenkié

„A kultúra mindenkié, nem csupán egy szűk elité, ezért azokhoz is el kell vinni, akik földrajzi okokból nehezen jutnak el színházba” – hangsúlyozta tegnapi beharangozó sajtótájékoztatón Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár. Kiemelte: nem konkurenciát akarnak támasztani a vidéki teátrumoknak, azokat a területeket szeretnék feltérképezni és ellátni, amelyeket azok sem érnek el. A Nemzeti Színház feladata lesz az előadások létrehozása és utaztatása, ezért a programra az előadóművészeti többlettámogatás terhére ítéltek oda egymilliárd forintot. Vidnyánszky Attila, a teátrum főigazgatója úgy fogalmazott: összesen mintegy egymilliós közönségről van szó, akiket már a következő évadtól terveznek elérni, nemcsak a Nemzeti saját előadásaival: sok helyről szeretnék begyűjteni a produkciókat, akár határon túli társulatoktól is.