Kultúra

Arany tölgyeitől Ady platánjáig

Viczián Zsófia művelődéstörténész szisztematikus tényfeltáró munkával vette számba Budapest legidősebb, leghíresebb, legjelentősebb fáit

Kivételesen sokszínű fővárosunk egyedülálló hangulatot, életérzést sugároz, erre újra és újra rácsodálkozhatnak a tősgyökeres budapes­tiek is, nem csupán a máshonnan idelátogató honfitársaink és a kíváncsi külföldi turisták.

Arany tölgyeitől Ady platánjáig
Ha a fák mesélni tudnának: kéregbe zárt történelem a Városligetben 1940-ben
Fotó: Fortepan

Budapest ugyanis nemcsak épített örökségé­ben, kulturális életében gazdag, hanem természeti kincsekben is. A közismert szólás szerint sokszor nem látjuk a fától az erdőt, azaz a részletekben elveszve nem ismerjük meg az egészet, a lényegeset. Egy különleges könyv, a Látóhatár Kia­dónál megjelent Budapesti fák című kötet azonban ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja: azt, hogy a budapesti fák egy-egy „kéregbe zárt” szeletét alkotják a város történetének, hiszen hiteles szemtanúként állnak és mesélnek – hosszú évtizedek, akár századok óta – ennek az egyedülálló európai városnak a múltjáról.

Viczián Zsófia újságíró, művelődéstörténész, pedagógus fákat szerető ember, budai lakos, aki több éves szisztematikus tényfeltáró és gyűjtőmunkával igyekezett Budapest legnagyobb, legidősebb, legjelentősebb fáit számba venni, lefényképezni, megörökíteni, és a hozzájuk kapcsolódó történeteket, neves személyiségeket felfedezni, illetve feleleveníteni. Ki ne olvasott, hallott volna Arany János margitszigeti öreg tölgyeiről, Kosztolányi „örökifjú” Üllői úti fáiról, Jókai svábhegyi fehérlevelű hársairól? De kedvesek voltak Márainak is a Mikó utca gesztenyefái, Ady egyszer a legvárosibb fa, a platán álmáról írt, Áprily számára pedig a fenyők az elhagyott Erdélyt idézték. Számos költő versében találhatunk a tavaszi virágzást vagy éppen az őszi elmúlást idéző verset Juhász Gyulától Tóth Árpádon és Szabó Lőrincen át József Attiláig.

Pest első sétateréért Széchenyinek még komoly harcot kellett vívnia, hisz akkor még úgy gondolták, a fa csak az erdőbe való, végül mégis felismerték, hogy növények nélkül belefulladnak a porba. A város az 1800-as évek második felére kizöldült, új városrészeibe szép fasorokat ültettek, piactereiből zöld szigetek formálódtak, és létrejöttek a nagy városi parkok, mint például az Orczy-kert, a Városliget és a Népliget. A kötetben nemcsak természettudományos leírásokat ol­vas-­hatunk az egyes parkokról, temetőkről, zöldterületekről, hanem valódi nyomozásokat, érdekes emberi történetek hosszú sorát ismerhetjük meg, amelyekből kiderül, a fák miért jelentenek nekünk, fővárosiaknak pótolhatatlan értéket. A szerző felkutatta az összes kapcsolódó írásos és képi forrást, kiderítette, hogy ki, mikor, miért ültette a szóban forgó fát, fákat.

A szép kivitelezésű kötet egyszerre érdekes és tanulságos képes történelmi album, egyben dokumentarista látlelet a 2010-es évek végéről, zömében koros fáink­ról. Vannak köztük élettől duzzadók, mint a szerző kedvence, egy budai óriási feketefenyő, és olyanok is, amelyek már mankóra szorulnak. A könyvben megtaláljuk a leg­idősebb fa címéért versengő öreg japánakácot a budai várlejtőn, a pesthidegkúti hársfát, a Széchenyi téri akácot és a margitszigeti ősplatánt is. Mindenkinek lehet egy vagy több kedvenc fája, s ebben a remek könyvben talán megtalálja őket, de remélhetőleg a többit is jobban megbecsüli ezu­tán. Mert a budapesti fák igazán megérdemlik, hogy felnézzünk rájuk.

Budapesti fák

Kapcsolódó írásaink

Két nápolyi lány: lezárult a történet

ĀMegjelent magyarul a továbbra is titokzatos olasz szerző, Elena Ferrante tetralógiájának befejező része, amely mélyebb és megrázóbb, mint a sorozat előző kötetei

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom