Kultúra

Újranéztük az eddig bemutatott Star Wars-filmeket

Az újonnan megjelenő és a 2015-ben útjának induló Star Wars-trilógia záróakkordjaként érkező Skywalker kora című epizód kapcsán úgy döntöttünk, hogy felelevenítjük az eddig megjelent filmeket – csupán az animációs filmként készült A klónok háborúját, illetve a létezését inkább eltitkolandó karácsonyi különkiadást vettük ki a repertoárból.

Újranéztük az eddig bemutatott Star Wars-filmeket
A napokban mozikba kerülő új Star Wars film kapcsán, újra néztük az eddig megjelenteket
Fotó: gamesradar.com

A Skywalker-saga eddig megjelent nyolc epizódját, valamint a két Star Wars-történetet nem a megjelenési dátumaikat figyelembe véve néztük meg, hanem a George Lucas által megálmodott messzi-messzi galaxisban zajló események kronologikus sorrendjében. Ráadásul elhagyva megszokásainkat, a sokunk gyerekkorát meghatározható filmeket eredeti, angol nyelven tekintettük meg, hogy utána járjunk annak is, hogy a mindenki számára mérvadó eredeti, 1977-ben induló trilógiához viszonyítva, valóban gyengébbre sikerültek-e az előzménytrilógia, és a Disney-éra darabjai.

Tizenhat évvel A Jedi visszatér után, 1999-től kezdődően újabb történetekkel egészült ki a messzi-messzi galaxis világa, amely Anakin Skywalker, a későbbi Darth Vader bukását hivatott elmesélni.

s
Az előzménytrilógia Anakin Skywalker, a későbbi Darth Vader bukását hivatott elmesélni
Fotó: imdb.com

A sok rajongó által régóta várt folytatás első része, a Baljós árnyak azonban rögtön megosztotta a közönségét, hiszen többen is úgy gondolták és gondolják a mai napig, hogy az új epizóddal George Lucas teljes egészében szembe ment a saját maga által felépített történet világával, amikor az addig misztikusnak vallott Erőt, sci-fi-köntösbe bújtatta, és beemelte a midiklóriánoknak nevezett, mikroszkopikus szembiótákat, amik magyarázatot adtak az Erő használatára. Ugyanakkor nem ez volt ez egyetlen kifogásolható döntés, amit az új filmmel kapcsolatban hoztak a készítők.

A legszembetűnőbb ilyen eset, hogy az eredeti trilógiánál megszokott és szépen felépített díszletekkel, elmaszkírozott emberekkel és bábokkal operáló világot felváltotta a zöld háttér, és a CGI-animációk, ami a kor adottságait tükrözve, még igen csúnyán is néztek ki. Továbbá furcsa módon, a későbbi években bekövetkezett digitális felújítást követően az addig bábfiguraként szereplő Yoda mestert is lecserélték egy animált változatára.

A baloldalon látható Yoda mester, még felújított változat előtti változata
A baloldalon látható Yoda mester, még felújított változat előtti változata
Fotó: slashfilm.com

Másik megosztó elemévé vált a Star Wars világának Jar Jar Binks karaktere, akinek a narratívában betöltött szerepe számtalan kérdést felvethet, hiszen minden létező észszerűséget megkerülve, ő lesz az egész előzménytrilógia eseményeinek egyik legnagyobb mozgatórúgója.

Jar Jar Binks, a rajongók általi leggyűlöltebb karaktere a Star Wars-univerzumnak
Jar Jar Binks, a rajongók általi leggyűlöltebb karaktere a Star Wars-univerzumnak
Fotó: imdb.com

Ez azonban szoros összefüggésben van a név szerinti első három epizódot átszövő és szépen felépített politikai szál, ami végül a Köztársaságot vezeti bele a Palpatine (Ian McDiarmid) vezette Galaktikus Birodalomba. Ehhez pedig később Jar Jar is asszisztálni fog, amihez hozzátartozik, hogy egy alapvetően politikai ambíciókkal megáldott Padmé Amidala (Natalie Portman), szavazati joggal ruházza fel az amúgy nem éppen okos gungant.

A Natalie Portman által alakított Padmé Amidala
A Natalie Portman által alakított Padmé Amidala
Fotó: imdb.com

Ezzel együtt az akkor még mindössze 18 éves színésznő talán legrosszabb alakítását nyújtja a három epizód alatt, ami azért is érdekes, mert ez csak akkor tűnt fel, amikor angolul néztük a filmeket, a magyar szinkron ugyanis meglepően fel tudta javítani az amúgy egyhangú, a színészi játékot kvázi nélkülöző Portman alakítását.

Mindent egybevetve a legnagyobb hátránya a filmek, és ami lényegében az egész előzménytrilógiát is jellemzi, hogy karaktereik szinte egytől egyig nélkülözik a személyes motivációkat, ami kihatással van az amúgy logikailag sokszor megkérdőjelezhető narratíva komplexitására is.

Ebből adódóan természetesen a 2002-es A klónok támadása sem különbözik, amely ugyancsak szemet bántóan alkalmazza a számítógépes animációkat, ráadásul ebben az epizódban mutatkozik be az idősebb Anakin Skywalkert játszó Hayden Christensen is, akinek alakítását nagyon sokan kritizálták, nem is ok nélkül, hiszen karakterének bukás-története megkérdőjelezhető módon kezdett kibontakozni, ugyanis Anakin Skywalkert inkább ábrázolták egy hisztis kisgyermeknek, mint az őt ért tragédiákat valóban átélő személynek.

Az idősebb Anakin Skywalkert játszó Hayden Christensen alakítását sokan kritizálták
Az idősebb Anakin Skywalkert játszó Hayden Christensen alakítását sokan kritizálták
Fotó: imdb.com

A Sith-ek bosszúja az első két részhez viszonyítva azonban már meglepően jó dramaturgiával rendelkezett, és egy kifejezetten jó lezárást tudott nyújtani az előzménytrilógiának 2005-ben, ezzel együtt pedig hidat is képzett az Egy új remény című résszel kezdődő eredeti trilógia között.

A történet kronológiáját tekintve a Disney-éra két mellékszálat is adott a Skywalker-saga mellé 2016-ban, majd 2018-ban is. Az utóbbi évben készült, és végül a kasszáknál óriási bukott Solo – Egy Star Wars-történet már azért is érdekes koncepcióval indult a megvalósulás felé, ugyanis az eredetileg Harrison Ford alakításával legendássá vált Han Solot egy másik színésznek kellett eljátszani, ami igen csak zavaró lehetett a rajongók számára.

s
A legnagyobb gondot a film számára nem az Alden Ehrenreich által eljátszott Han Solo jelentette
Fotó: imdb.com

A legnagyobb gondot a film számára azonban mégsem az Alden Ehrenreich által eljátszott Han Solo jelentette, hiszen a színésznek úgy ahogy sikerült visszaadni az eredeti trilógiából ismert hőst. A gondot lényegében az okozta, hogy a történet cselekménye lényegében egy csontig lerágott sémára épült fel, ami miatt érezhető volt a filmen, hogy az lehetett volna bármi más is, a Star Wars-varázs azonban hiányzott belőle. Ráadásul erőltetettnek tűnt az amúgy is változatos galaxis diverzitását növelni igyekvő, első női hanggal rendelkező droid, és annak történetben betöltött szerepe.

s
Erőltetettnek tűnt az amúgy is változatos galaxis diverzitását növelni igyekvő, első női hanggal rendelkező droid, és annak történetben betöltött szerepe
Fotó: imdb.com

A Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet azonban rendkívül pozitív fogadtatást kapott mind a kritikusoktól, mind pedig közönségétől.

A történet közvetlenül az Egy új remény előtt játszódik, és a lázadok a Birodalom ellen zajló harcokat helyezte új megvilágításba azáltal, hogy árnyalta előbbi csoportosulás konfliktushoz való hozzáállását. A film talán legnagyobb meglepetése azonban mégis az volt, hogy a Disney be merte vállalni főszereplőinek a halálát.

s
A Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet a lázadok a Birodalom ellen zajló harcokat helyezte új megvilágításba
Fotó: imdb.com

Az előzménytrilógiával kapcsolatban már említett elemek, a díszletezés, bábok és valódi személyek szerepeltetése annak ellenére is kellemesebb benyomást keltett az eredeti trilógia megnézése során, hogy az Egy új remény több mint negyven éve jelent meg. Egyedül talán az tűnhet zavarónak, hogy az elsőtől hatodik epizódig bezárólag számtalan digitális felújításon átestek már George Lucas alkotásai, amiknek köszönhetően újabb animációk kerültek bele a filmekbe, és változtattak meg vele egyes jeleneteket. Emiatt pedig szinte már senki sem emlékszik pontosan arra, hogy Han Solo lőtt-e először a Mos Eisley-i kantinban – a Disney+-ra felkerült legújabb változatban például Greedo helyett ismét Han lőtt először fegyverével.

s
Sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak a korábbi filmek karaktereinek motivációi
Fotó: imdb.com

A vizualitáson túl meg kell említeni, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak a korábbi filmek karaktereinek motivációi, aminek köszönhetően sokkal inkább azonosulni tudunk Luke Skywalkerrel (Mark Hamill), Leia Organaval (Carrie Fisher), vagy éppen Han Soloval (Harrison Ford). Ráadásul a három epizód alatt bemutatott karakterfejlődések is sokkalta kifinomultabbak.

A Lucasfilm felvásárlását követően, 2015-ben startolt el a Disney gondozásában készült új trilógia nyitódarabja, Az ébredő Erő, ami igen pozitív fogadtatásban részesült, annak ellenére is, hogy az narratívájában szinte egy az egyben a negyedik epizód átiratának is tekinthető. Ugyanakkor hibátlannak mégsem nevezhető a darab, főként a néhol zavaróan hosszú és a film dinamikáját megakasztó jelenetek miatt, mint ami a két főszereplő, Kylo Ren (Adam Driver) és Rey (Daisy Ridley) összecsapásakor is tapasztalható.

s
A Daisy Ridley által megformált Rey
Fotó: imdb.com

Összességében azonban a J. J. Abrams által rendezett alkotás egy vérbeli Star Wars-filmet tudott lenni, és sikerült vele kielégíteni a rajongók igényeit.

Ez azonban nem mondható el a Rian Johnson által megvalósított Az utolsó Jedik esetében, ugyanis ez vált a legmegosztóbbá.

Az alkotás legnagyobb hibája talán az, hogy önmagába véve filmként is igen rosszul működik, cselekménye pedig alapvetően egy hatalmas logikai bukfencre épül. Ráadásul az előző epizódban felvezetett és megismert karakterek személyiségét nemhogy mélyíti, de inkább elhalványítja azt, miközben indokolatlan „kalandokba” taszítja őket. Az újonnan bevezetett szereplőket pedig még inkább képes elidegeníteni. Utóbbira a legjobb példa lehet Rose Tico karaktere és az őt játszó színésznő, Kelly Marie Tran esete, akit olyannyira meggyűlölt a feldühödött közönség, hogy inkább visszavonult a közösségi média minden platformjáról.

s
A Rose Tico karakterét alakító Kelly Marie Tranen (b) vezette le indulatait a feldühödött közönség
Fotó: imdb.com

Mindent egybevetve tehát trilógia, és egyúttal a Skywalker-saga záródarabját rendező J. J. Abrams-nek rendkívül nehéz feladat hárult, hogy a rajongókat kielégítő alkotást készítsen. Hogy ez mennyire sikerült neki, az a pénteken érkező kritikánkból kiderül.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom