Az őrült Jourdain úr

Az eredetileg a Le bourgeois gentilhomme címet viselő darabot Jean-Baptiste Lully zenéjére, Pierre Beauchamp balettkoreográfiájával mutatta be a Chambord-kastélyban Molière, 1670-ben. A francia komédiaszerzőtől megszokott módon a főhős, Jourdain úr nemességmajmolásán keresztül Molière az udvar felkapaszkodott hajbókolóinak butaságát, urizálását, a rosszul értelmezett feltörekvési vágyat figurázza ki. Jourdain úr bolondságán, hóbortjain azonban inkább kínunkban nevetünk, nem jóízűen – Az úrhatnám polgár Molière egyik legabszurdabb, legkevésbé vidám darabja. Bár ahogy fentebb írtuk, nem Lully dallamaival játsszák, valamint egyáltalán nem balettként, az előadás ízig-vérig molière-i komédia lett, némi kesernyés felhanggal – megéri Pécsig utazni érte. Rudolf Péter ugyanis nemcsak jól letisztult koncepcióval állt neki a darab színpadra állításának, hanem remek alkotógárdát is válogatott maga mellé: Bagossy Levente díszletei és Füzér Anni jelmezei parádésak, maradandó látványvilágot alkottak az előadáshoz. De Riederauer Richárd zeneszerzői munkájára, illetve Nagy Írisz koreográfiájára sem lehet panasz. A Bognár Róbert és részben Lator László fordította darab dramaturgja Hársing Hilda volt, akit szintén ki kell emelnünk az alkotók közül, mivel kiválóan alkalmazta 21. századi színpadra és közegbe a kilencvenes évek elején magyarított darabot. A pécsi Úrhatnám nemcsak azt bizonyítja (újra), hogy Rudolf mennyire következetes, jó rendező, hanem azt is, milyen kiváló színészi gárdával és tánc-, illetve énekkarral rendelkezik a teátrum. Ami megszületik a színpadon, az szórakoztató, mégis gondolatébresztő, valahol kicsit húsba is vágó, a szó szoros értelmében vett színház csak csapatmunkával jöhet létre, és ebben remekel a pécsi társulat. Természetesen nem mindenki nyújt egyformán kimagasló teljesítményt, de – és ez mindenekelőtt Rudolf rendezői érdeme – ennek ellenére nem veszít egységességéből a darab.

Ugyanakkor azt is le kell szögeznünk: Köles Ferenc a címszereplő, Jourdain úr szerepében csodálatos alakítást nyújt, egyszerre kelt bennünk szánalmat és szeretetet, nincs egy mesterkélt vagy modoros mozdulata. Szintén remekel az előadásban Urbán Tibor a furfangos Covielle-ként, aki Cléonte, a jövendőbeli vej inasa, illetve Lipics Zsolt, aki előbb filozófiatanárként próbálja okítani, majd muftiként teszi nevetségessé Jourdain urat. Mostanában gyakran előforduló probléma, hogy még jó színészek is folyamatosan kiabálva beszélnek a színpadon: Jourdainné, azaz Stubendek Katalin is beleesik ebbe a hibába. Játéka egyébként nem hagy kívánnivalót maga után, bár kicsit erőtlennek tűnik partnere mellett.

Amint korábban említettük, Rudolf Péterre rendezőként nem lehet panasz, sőt. Remekül használja ki a pécsi teátrum színpada nyújtotta lehetőségeket, illetve számtalan ötlettel, geggel és ügyes megoldással dobja fel az egyszerűbb jeleneteket is. Ilyen például a színpadon a forgó használata, amelyet a színészeknek kell mozgatni, vagy az, ahogy Jourdain úr fizet mindenkinek: a nyakában lévő ládikát tekeri, ami után pénzcsörgés kíséretében képletesen hull az összeg az ácsingózók markába. A legtöbbet azonban mégis az utolsó jelenet adja: a csilláron hintázó, vágyai kergetésébe beleőrült Jourdain erős, mondhatni ütős zárókép. Noha premiert sosem szabad etalonnak tekinteni, nem kérdés, hogy Az úrhatnám polgár izgalmas, fergeteges humorú és remek látványvilágú előadás lett.

Molière: Az úrhatnám polgár
(Pécsi Nemzeti Színház)
Összművészeti vihoránc
Rendező: Rudolf Péter