Losonc sokat látott temetője

Hajdan szebb napokat látott a református, jó fekvésű sírkert, mint ahogyan maga a város is, amelyet először IV. Béla említ meg egy 1247-ben keletkezett oklevelében. Aztán Hunyadi János 1451-ben itt, Apátfalvánál veszít a huszita vezér, Giskra hadaival szemben, majd a török is előszeretettel pusztít erre 1554 és 1593 között. Olyannyira, hogy 1575-ben el is néptelenedik a város, és 1582-ben is csak ötven lakott háza van Losoncnak.

Így gyűlnek a városi temető „lakói” is, s ehhez még a protestáns Bethlen Gábor is hozzájárul, amikor a város II. Ferdinándhoz pártoló főura, Forgách Zsigmond miatt 1622. november 3-án százharminc városi polgárt végeztet ki, vélhetően katolikusokat. Bethlen hajdúi fosztogattak is, közben tűz ütött ki, leégett egész Losonc, nem maradt épen semmi a városban. Az új vallás megjelenését és elterjedését amúgy 1599 és 1608 közé teszik a kutatók, s ahogy az lenni szokott, itt is elfoglalták az Árpádok idején a Szeplőtelen Szűz tiszteletére épült katolikus templomot, vélhetően a temetővel együtt. Majd a temetőt egy pestisjárvány is gyarapította vagy ezerháromszáz fővel 1676-ban, már ha tisztességesen el tudták hantolni a halottakat.

A kuruc időket viszont egészen jól átvészelte Losonc, Bercsényi Miklós gróf ütötte fel itt főhadiszállását hadjárata idején. Újabb tűzvész perzselt fel mindent 1755-ben, majd vagy száz esztendő béke következett. A végítélet 1849. augusztus 7-én jött el legközelebb Losoncra, amikor Pavel Hrisztoforovics Grabbe cári lovassági tábornok emberei felgyújtották a várost, és három napig ölték a népét, a négyezer emberből ezernégyszázat hagyva életben. Állítólag Beniczky Lajos őrnagynak,
a Felvidéken operáló kisszámú magyar erők parancsnokának március 24-én a császáriak felett itt aratott győzelméért állt bosszút a később kozák atamánná előlépő Grabbe.

De mi most nem a város története, hanem a temető miatt jöttünk Losoncra. A losonci cinterem 1688-ban egy bűneset kapcsán került elő az iratokban. Ekkor a losonci Sass András feleségét, Laszkáry Máriát elszerető, majd Sasst elveszejtő Battha Ádámot kétszáz forint megfizetésére kötelezi a törvényszék, és azt is kikötik, hogy ezt a tetemes összeget a temető kerítésére kell fordítani. Ám ez még a reformátusok sírkertjének a kerítése, a katolikus temető csak 1860–61-ben jelenik meg a forrásokban, amikor a városi elöljárók a katolikus és az evangélikus temetők bekerítéséről és fásításáról határoznak. Ezt azonban elég gyatra módon valósították meg, mert a kerítés rövidesen ledőlt, az elültetett hársfákat pedig kitördelték az akkor is pusztító vandálok. Később pedig arról panaszkodnak a jámbor losonci atyafiak, hogy a közeli laktanya vonzásában örömlányok ütötték fel a temetőben „lakásukat”, akik miatt tisztességes ember már nem is mehet békességben szerettei sírjához. Emiatt is temetőőrök felfogadását fontolgatják 1873-ban, majd Czóbel Károly rendőrkapitány veszi kezébe az ügyet, de még mielőtt megvalósíthatná elképzeléseit, tragikus módon meghal.

A temetőket végül 1880 és 1886 között sikerült rendbe tenni, térkép is készült róluk, hogy az országos hírnévre szert tett losonciak sírjait meg lehessen találni. A városi Kaszinó-egyesület emlékügyi bizottsága 1898. március 29-én pedig arról is döntött, hogy az 1849. márciusi losonci csata három jeles magyar áldozatának sírkövéről gondoskodnak majd. Erről a felvidéki temetőkről szóló sorozatunk következő cikkében olvashatnak.

A cikkek elkészítéséhez Puntigán József losonci helytörténeti munkáit, valamint a református temetőben tett hosszú sétán a tőle hallottakat használtam fel. Köszönet ezekért!