Monstrancia és cibórium

Szekularizált világunkban nem is olyan könnyű dolog az Oltáriszentségről szóló tárlatot megrendezni, mert egyre kevesebben nőnek úgy fel, hogy tudnák, mi is az, vagy miért lehet a kereszténységgel kapcsolatos ábrázolásokon bárányt, halat, búzakalászt, pelikánt és szőlőfürtöt látni. Arról már nem is beszélve, hogy ott van még a furcsán hangzó monstrancia és cibórium is azon tárgyak között, amelyek szorosan hozzá tartoznak a katolikus szertartásokhoz. Ám a Vigadó kiállításán a tárlókban sorakozó szentségtartók, kelyhek, miseruhák még fél évszázaddal ezelőtt is ünnepeink és hétköznapjaink meghatározó elemei voltak, nem pedig múzeumi tárgyak. A templomba járók ismerték őket, ahogy az egyik üvegtárlóban látható, a használattól megkopott beteglátogató keresztet is, amely magában rejtette az utolsó áldozáskor megkapott szentostyát is.

Most a Rákossy Anna és Kontsek Ildikó koncepciójával és rendezésében megvalósult, valóban a jövő évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelentőségéhez méltó kiállítás ezekből az egykori eszközökből hozta el a legszebb vagy éppen leghétköznapibb darabokat. Az esztergomi Keresztény Múzeum mellett a liturgikus tárgyak számos központi és megyei múzeumból érkeztek, de vannak itt magántulajdonban lévő darabok is. Olyanok, mint a vaskeresztesi, 1934-es születésű Fixl Anna fátylával összekombinált elsőáldozási fotója 1942-ből. Az Eucharisztia, azaz az Oltáriszentség, Krisztus átváltoztatott testének első magunkhoz vétele az egyik legnagyobb gyermekkori ünnep volt egykor vidéken és városon, az erről készült fényképek, emléklapok a falusi tisztaszobák falára kerültek fel mívesen bekeretezve.

A tárlat (és a téma) sokrétűségét mutatja, hogy az Egri Egyházmegyéből származó, az 1970-es években használt elektromos ostyasütők mellett itt van a vasi Apátistvánfalva templomának nagyböjti táblája is, amellyel az oltárképet a szent negyven napra minden évben eltakarták. Ez a fenyőlécekből álló tábla azért is érdekes, mert a szokásoktól elté­rően a kereszt mellé rá vannak festve a szenvedés eszközei, a Golgota hegye és Jeruzsálem városa is a falusi piktor által elképzelt pálmafákkal. De helyet kapott a tárlaton Franz Anton Maulbertsch érzelmektől fűtött Utolsó vacsorát ábrázoló olajképe és Kondor Béla tabernákulum ajtója is. Az ostyákat tároló fedeles kelyhet, a cibóriumot az első időkben egy ráccsal zárt falfülkében tartották a templomokban, innen került át a főoltárnál elhelyezett aranyozott szekrénykébe. A vallásos Kondor a cserépváraljai templom tabernákulumának ajtaját készítette el az általa is használt motívumokkal.

A II. Vatikáni Zsinat után, az 1970-es években a szembemiséző oltárok mellett a modernitás is megjelenik a szertartási tárgyakon. Ezekből a szép ötvösmunkákból is kapunk egy csokorra valót, de a látogató lába minden bizonnyal földbe gyökerezik az elmondhatatlanul formagazdag és pompás középkori szentségtartóknál, monstranciáknál. Ezek az átváltoztatott ostyát körmeneteknél, szentségimádásoknál hordozó eszközök azért is ilyen gazdagon díszítettek, hogy a hívők felé jelezzék Isten jelenlétét. De a hívők azt is tudják, hogy Isten ott lehet a görögkatolikus Nyírlugasról vagy Abaújszántóról hozott, fából faragott, egyszerű cibóriumokban, illetve akár Okos Gyula (1827–1958) tábori főlelkész rézből kalapált „harctéri” készletében is. Az Agnus Dei tárlat január 19-ig várja látogatóit.