Antik derű csipetnyi pajzánsággal

A Kossuth-díjas grafikusművész, animációsfilm-rendező, Gyulai Líviusz december 2-án ünnepli 82. születésnapját, az alkotónak a két éve a Vigadóban megrendezett kiállítása óta az elérhető információk szerint nem volt tárlata. Művészetének rajongói magángalériákban vásárolhatnak rajzaiból, nyomatai­ból, így lehet mostanában találkoz­ni a nagy időutazó grafikus által kialakított világgal. És egy kicsit most az Uránia kávéházának előterében, ahol jó minőségben kinagyított printeken kaphatunk ízelítőt a Szindbád, a Dekameron, a Carmina Burana, vagy éppen abiedermeier világából vasárnapig.

Antik derű sugárzik egyéniségéből és alkotásaiból is. És egy csipetnyi pajzánság, ami mindig jót tesz az ember lelkének. A grafikák, a sok színes tollrajz szereplői többnyire nők és férfiak, akik között valamiféle viszony van. Egy kis huncutság, valami olyan, amit hunyorítással adunk a másik tudtára. Gyulai Líviusz már évtizedek óta bátran utazgat az időben, de sosem átutazik, ahogy megvallotta, hanem szívesen el is időz hosszabban egy-egy munkája világában. És akármit le tud rajzolni. Vegyük csak egyik ismertebb litográfiáját, amin azért rajzolja meg nagy pontossággal és részletességgel a párizsi Notre Dame-székesegyházat, hogy aztán egy vicces söprögető barátot teremtsen a főbejárat elé, aki felpillant, s a tornyoknál látja, hogy gonoszkodó szárnyas ördögöket kerget el onnan egy angyalka ördögűző spray-vel. (Talán éppen szenteltvíz van benne?) Ahogy ő mondja, a jórészt „pimplizéssel”, pöttyözéssel előállított, a valósághoz erősen hasonlító figurák, objektumok környékén mindig megjelenik valami tréfa, valami szabálytalan, ami ott mégis olyan jól mutat. Összességében mindenkit felvidít, ember nem kullog ki Gyulai tárlatairól szomorúan.

Mi, férfiak még az 1992-ben született Az öreg Casanova című tollrajza láttán sem esünk pánikba, pedig akár ott is lehet a sorsunk a 35 x 25 centiméteres litográfián. Inkább csak mosolygunk, és megadjuk magunkat a sorsnak. Mindez pedig jóval könnyebb Gyulai Líviusz grafikáinak nézegetése után. Az ilyen művészet az alkotó személyiségéből fakad. Búvalbélelt, vagy éppen a mindenütt csak a rosszat látó ember ilyet nem produkálhat. Annak megmarad a saját, sötét világa, nekünk pedig egy cseppet sem segít azzal, ha ezt ránk tukmálja.

Gyulai Líviusznak derűsen telnek a napjai, szeretteinek gondoskodása és számos barátjának a törődése veszi körül. És persze a saját, immár képekké, grafikákká lett történetei. Ha nyomja is valami a lelkét, vagy rosszul ébred, ott állnak a nappalijában a mappák, elég, ha csak előhúz belőlük egy képet, és már minden rendben is van.