Barbizontól a Balaton éltető vizéig

Az év egyik legnagyobb szabású, a víztematika köré épülő tárlatát rendezte meg a Vaszary Galéria a Szépművészeti Múzeummal és a Magyar Nemzeti Galériával közösen. A Folyók, tavak, tengerek – Az éltető víz című, hét szekcióból álló kiállítás a klasszicizmuson, a romantikán, a realizmuson, a naturalizmuson, a plein air festészeten és az impresszionizmuson átívelő művek sorával a korszakra jellemző művészettörténeti és stiláris összképet is megjeleníti.

A víz motívuma mint a világot alkotó négy alapelem egyike már a kezdetektől számos formában jelen volt az ősi mítoszokban, a vallásokban és a pogány hitvilágban. Ismerhetjük a teremtésmítoszok meghatározó elemeként, az élet vizeként, a születés forrásaként, de megjelent termékenyítő, égből hulló csapadékként is. Az elmúláshoz kapcsolódva pedig felbukkant temetkezési helyszínként vagy akár a túlvilágra való átkelést (átmenetet) biztosító folyóként.

A Vaszary Galéria első termében a táplálékot adó, szomjat oltó víz tematikához tartozó alkotások sorakoznak. Elsőként Lotz Károly Alkony és Hajóvontatók című festményeire figyelünk fel, de itt van Munkácsy Mihály Leány a kútnál című meghitt életképe is, amely életművének fontos darabja. A második szekcióban az élményt adó vizeket vitték vászonra a festők.

A terem központi részén kapott helyet Iványi Grünwald Béla Nő vízparton című festménye. A Balatont festette meg Vaszary János Felhő a Balaton felett című alkotásán, míg Csók István Szivárvány a Balaton felett című munkáján a tó különös, szinte izzó oldalát láthatjuk. Témaválasztásában és stilárisan is egymásra rímelő párt alkot Jules Adler 1900-ban készült Öreg tengerésze, valamint Perlmutter Izsák egy évvel később született, holland halászt megörökítő festménye. A fürdés, fürdőzők, Árkádia-motívum köré épül a tárlat harmadik egysége. Székely Bertalan Forrás című munkáján kívül olyan festmények vannak itt kiállítva, mint Vaszary János Fürdő után és Fürdő nők című munkái.

A kiállítás kurátora, Plesznivy Edit művészettörténész egy különálló egységbe rendezte Vaszary János tengerészképeit. A színes, karakteres festményeken strand- és tengerparti jelenetek váltakoznak. A festőt nyaranta az Adriai-tenger és a Riviéra fürdőhelyei inspirálták. Az 1920-as években a Velencei- és a Trieszti-öbölben nyaralt, járt Portofino kikötőjében is: mindenütt a vízparti látványt, a halászbárkák és vitorlások színes kavalkádját, a strandéletet festette meg.

A következő, Vízparti tájak című válogatásban Munkácsy Mihály érzelemtől átfűtött képei és Deák-Ébner Lajos plein air festményei mellett helyet kaptak a francia barbizoni iskola meghatározó mesterei, Jules Dupré, Charles-François Daubigny és Gustave Courbet munkái is. A realista festészet atyjaként ismert Courbet itt látható Sziklás táj című képén a lírai hangvételt a zöldek és barnák gazdag árnyalatai erősítik. A Víz mint hangulati elem című egységben feltűnik Mednyánszky László szürkés Újpesti kikötője és a Tátrai téli táj. Festészetében jelentősek az érzelmekkel telített, különös érzékenységgel megjelenített párás, ködös, vízparti tájképek. (A buddhizmus tanításai mélyen megérintették, ő volt az első, aki a buddhista szellemiséget a művészetben a színek játékával és a témák kiválasztásával közvetítette a nyugatiak számára.) A pillanat múlékonysága mellett az idő végtelen áramlását is képes volt érzékeltetni képein. Három alkalommal látogatott el Barbizonba, és bebarangolta a Magas-Tátra vidékeit is, ott készült számos olajfestménye közül két eltérő hangulatú vízparti táj kapott helyet jelen tárlaton. De itt van Szinyei Merse Pál Mare azzurrója is, amely a kék különböző árnyalatiban hullámzó tengert ábrázolja.

A kiállítás egyik szenzációja Benczúr Gyulának ez alkalomból restaurált, Starnbergi tó című festménye. A nagyközönség előtt eddig szinte ismeretlen vízparti tájkép a kecskeméti Bozsó Gyűjtemény rejtekéből került a bemutatóra. A művész festményén külsőségektől mentes, finom eszköztelenséggel ábrázolta a tavat, amelynek partján, Ambachban saját nyaralót is építtetett 1883 és 1885 között. A víz a mitológiában és a Bibliában tematika áll a tárlat utolsó egységének középpontjában. Itt olyan művek kaptak helyet, mint például Székely Bertalan Nocturne című alkotása vagy idősebb Markó Károly Krisztus lecsendesíti a vihart című képe. Amint azt Baán László, az MNG és a Szépművészeti főigazgatója találóan megfogalmazta megnyitóbeszédében: ezek a remekművek harmóniáról, ember és természet becsületes együttéléséről mesélnek a maguk módján.