Kultúra

„Egyedül az érdekel, milyen maga a zene”

Ránki Dezső nagy adománynak tartja, hogy feleségével és fiával közösen is koncertezhet a Filharmónia Magyarország Unikum bérletsorozatában

Haydn zenéje gyermekkora óta közel áll Ránki Dezső szívéhez. November 15-én a Zeneakadémián a Nemzeti Filharmonikusokkal játssza a ritkán hallható D-dúr zongoraversenyt. A koncert apropóján arról faggattuk, mit gondol a fiatal karmesterekről, és edzi-e még az ujjait.

„Egyedül az érdekel, milyen maga a zene”
Jó muzsikuspartnernél nem számít a kor
Fotó: MH/Felvégi Andrea

– A Filharmónia Magyarország Unikum bérletének november 15-i nyitóhangversenyén a Nemzeti Filharmonikusokkal játszik, a Junior Prima díjas karmester, Rajna Martin vezényletével. Szeret fiatalokkal dolgozni?

– Az, hogy valaki fiatal vagy öreg, teljesen mindegy, a lényeg, hogy milyen ember, milyen zenész, tudunk-e együtt dolgozni, megtaláljuk-e a közös „hangot”. Rajna Martin kiemelkedően tehetséges ifjú karmester, számos olyan adottsága van, ami igen ritka. Amellett, hogy remek füle, kifinomult ízlése van és zeneileg is rendkívül képzett, képes arra, hogy egyszerű, természetes, célravezető, de mégis lelkesítő mozdulatokkal, gesztusokkal vezesse a zenekart, anélkül, hogy hatásvadász, önmegvalósító gimnasztikát végezne. Fiatal kora ellenére máris kiválóan tud próbálni, érezve a zenekar reakcióiból, mi viszi előre legjobban a munkát. Igazi muzsikuspartner.

– A koncertprogrammal kapcsolatban korábban elmondta, hogy Schumann Konzertstückje és Haydn D-dúr zongoraversenye is közel áll szívéhez. Miért? Mi a különlegessége e két darabnak?

– Haydn műveit a lehető leggyakrabban játszom, mert sokkal ritkábban hallani koncerten, mint megérdemelné. Kisgyerekkorom óta közel áll hozzám. Végtelen változatosság, váratlan fordulatok, ötletek jellemzik, és bensőséges, természetes zene. Mindez a D-dúr zongoraversenyre is igaz persze. Schumannhoz hasonló vonzódást érzek, olyan mély és közvetlen költőiség van a zenéjében, ami már gyerekként erősen hatott rám. Ezt a viszonylag késői művét ritkán szólaltatják meg sajnos, ezért is örülök, hogy most játszhatom.

– Gyakran játszik ehhez hasonló, kevésbé ismert darabokat. Mi vonzza a ritkaságokban?

– Egyedül az érdekel, milyen maga a zene, megpendít-e bennem valamit, megszeretem-e, és értelmét látom-e, hogy én magam megtanuljam, eljátsszam. Az évek során sok mindent megismer az ember, nézegeti a kottákat, és fel-feltámad benne a vágy, hogy de jó lenne ezt vagy azt játszani, átélni. Ez független attól, mennyire ismert, népszerű vagy éppen teljesen ismeretlen a szóban forgó darab.

– Többször nyilatkozta, hogy bizonyos koncertek előtt fizikailag edzi az ujjait: hogyan? Miért van erre szükség?

– Vannak művek, amelyek eljátszása fizikailag nagy megerőltetést jelent, ilyen például Bartók II. zongoraversenye. Természetesen nem külön az ujjaimat erősítem, hanem a darab nehéz részeit igyekszem nagyon sokat, sokszor próbálgatni, lassan gyakorolgatni, hogy az izmok, idegek a lehető legtermészetesebb módon engedelmeskedjenek, és ne fáradjanak el idő előtt. De egyébként ez többé-kevésbé minden darabbal így van.

– A fentebb már említett Unikum bérletsorozatban több családi hangversenyt adnak feleségével, Klukon Edittel és kisebbik fiával, Fülöppel. Mennyiben más közösen koncertezni?

– Nagy adomány az élettől számomra, hogy közösen léphetünk fel, szívmelengető érzés. Természetesen a programot együtt találjuk ki, hiszen mindhárman egyetértünk abban, hogy a koncerten elhangzó darabok nagy egységet képeznek, a hangnemek, hangulatok, szerkezetek egymásutánjának olyan benyomást kell keltenie a közönségben, mintha egy hatalmas művet hallana. Ilyenkor egyébként általában Fülöp játszik szólót, Edit meg jómagam négykezesünk vagy két zongorán játszunk – ahol van persze. Így lesz ezeken a koncerteken is. Mostanában egyre többször játszunk szünet nélküli, hatvan-hetven perces műsorokat, mert az a tapasztalatunk, hogy a szünet csak szükségtelenül megszakítja a folyamatot.

– Szakmai megjegyzésekkel ille-tik-e egymás játékát? „Beleszól-nak”-e a másik dolgába?

– Természetesen elmondjuk a véleményünket egymásnak, ha valamelyikünk kérdezi, de a „beleszólást” kerüljük. A műsorokat gyarkolásképpen el is szoktuk játszani egymásnak koncertek előtt, különösen az újonnan tanultakat, hiszen az egyben eljátszást ugyanúgy próbálni kell, mint a részleteket. A négykezes-kétzongorás műveknél Edittel persze igazi közös munka folyik, de ott sem gyakran szólalunk meg, a sokszáz közös koncert után már könnyedén megértjük egymást.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom