Kultúra
Ortodox térfoglalás
A görögkeleti egyház aranyfüsttel kendőzött, vasbeton segélykiáltása az a templomépítő roham, amelyet objektíve célkeresztjébe vett Bánhegyesy Antal fényképész
Idén egy kolozsvári születésű, a MOME mesterszakán frissen végzett fotósnak, Bánhegyesy Antalnak ítélte oda a nemzetközi zsűri a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat. A fiatal fényképész Ortodoxia című sorozata a romániai ortodox templomok térnyeréséről szól, ami egyfajta országprojekt Romániában, ahol a nemzeti és vallási hovatartozás szorosan kapcsolódik egymáshoz, a sokféle ország egységét pedig az elmúlt száz évben – a kommunista rezsim idejének kivételével – az egyházon keresztül próbálták megteremteni. Így épült fel 110 millió euróból a monumentális bukaresti Nemzet Megváltása-katedrális, és így épült fel kétnaponta egy – a rendszerváltás óta összesen mintegy hétezer – görögkeleti templom az országban.
Bánhegyesy lapunknak hangsúlyozta: bár az egész történet a nyárádtői régi magyar (valójában görögkatolikus román) templomra ráhúzott ortodox templomról szóló családi legendából indult ki, semmiképpen nem szerette volna nemzeti narratívában megjeleníteni az ortodox térfoglalást. S úgy látja, hogy bár az erdélyi magyarok ezt joggal élik meg invázióként, mégsem ez az elsődleges célja a terjeszkedésnek. Úgy véli, mindez inkább egy kétségbeesett önigazolás-keresés az állammal szorosan összeforrott görögkeleti egyház részéről, amely az ezredfordulón még a lakosság elsöprő többségének bizalmát élvezte, mostanra viszont az óriási állami támogatások és magasrangú pópák luxuséletvitele miatt egyre népszerűtlenebb, különösen a fiatalok körében. Azért épülnek presztízstemplomok olyan helyekre, ahol hívő alig akad – például székelyföldi falvakban –, hogy az egyház erejét és méltóságát reprezentálják.
Bánhegyesy egyébként a projekt kedvéért harmincezer kilométert utazott, mintegy nyolcszáz templomot látogatott meg, ahol fotózni is tudott, többnyire be is engedték mindenhova, de olykor azért ellenérzésekkel is találkozott. „A bukaresti óriástemplom felszentelése idején például a többi fotós előtt beengedett a portás, hogy készíthessek pár felvételt az előkészületekről, mire előkerült valahonnan egy pópa, aki nemcsak kiparancsolt az épületből, de még a képeimet is törölte a gépemről. Valamint a portással együtt bizonygatta, hogy nem is engedtek be az épületbe, csak átmásztam a kerítésen… Bizarr helyzet volt” – számolt be a fotós. Fényképezett egyébként épülőfélben lévő templomokat, sőt, egy építésre kijelölt területet is, ahol a leendő imahely alaprajzát kifeszített szalag jelezte. Mint mondta, nem hívőként és nem ortodoxként is érdekesnek találta, ahogy a szakrális tér legszentebb részeit is profanizálta a gyakorlat: a valódi helyett molinóra kifeszített ikonosztáz, másutt rossz minőségben nyomtatott–kasírozott, pixeles szentképek, de a régi–új ellentét is kifejezetten érdekes volt, hiszen a sokszor rohamtempóban felhúzott, historizáló külsejű épületek valójában vasbeton gerendákat rejtenek magukban. A fotós hozzátette: képeivel nem esztétikai értelemben szerette volna bírálni az épületeket, és semmiképpen sem akart kritikát megfogalmazni a hívekkel szemben, hiszen ez a sorozat nem róluk szól, hanem a privilegizált, centralizált görögkeleti egyház működéséről.
Bánhegyesy képei valóban a kontrasztra épülnek: a kék–sárga–piros román zászló és feszület a frissen vakolt sarokba támasztva, a középkort idéző, súlyos aranypheloniont (miseruhát) viselő pópák, háttérben a bukaresti Ceaușescu-panelek dzsungelével, vagy éppen a vasbeton–drótkoszorús, épülő templom előterében kötélen száradó ruhák. De igen kifejező a foksányi templomról készült kép is: egy régi, moldvai stílusú, szögletes–tornyos templom, amely köré egyszerűen felhúzták
az újat.
Bár a román egyházi projekt egy életműre elegendő témát adna, Bánhegyesy elmondta, tovább szeretne lépni, s következő munkájában inkább más, a román társadalmat érintő kérdéskört venne célkeresztbe.
A fényképek ma még megtekinthetők a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.