Kultúra

Rekordszámú nevezés érkezett a Faludi Nemzetközi Filmszemlére és Fotópályázatra

Moziban és kiállításon a legjobbak

Összesen húsz ország filmesei mérettetik meg magukat a 22. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázaton, amelyre egyébként rekord mennyiségű pályázat, szám szerint négyszáznegyven nevezés érkezett – közölték a szervezők.

Rekordszámú nevezés érkezett a Faludi Nemzetközi Filmszemlére és Fotópályázatra
Almási Tamás
Fotó: MH

A Faludi Ferenc Akadémia filmszemléjére és fotópályázatára húsz ország filmesei neveztek, Iránból kifejezetten sok filmes pályamunka érkezett. Az idei pályázók között elsőfilmesekek és veteránok is vannak, a legfiatalabb nevező tizennégy, a legidősebb hetvenhét éves. Az évente megrendezett nemzetközi filmes seregszemle és fotópályázat idei témája az ember életét vezérlő motívumokra, a céltudatosságra, az élethivatásra utaló „Hívás” volt. A pályázati kiírás szerint legfeljebb harminc perc hosszú kisjátékfilmekkel, kísérleti filmekkel, animációs- és dokumentumfilmekkel, valamint hatvan perces televíziós dokumentumfilmekkel lehetett pályázni. A kategóriák győzteseiről az Almási Tamás Kossuth-díjas filmrendező (képünkön), Lázár Kovács Ákos médiakutató, Karl Markovics osztrák színész, forgatókönyvíró, filmrendező, Kassay Réka animációs filmes és Ujj Mészáros Károly filmrendező alkotta zsűri dönt. Az előzsűri által legjobbnak ítélt filmeket november 27. és 30. között nézheti meg a közönség a budapesti Premier Kultcafé és Moziban, a legjobbnak talált fotókból november 30-án a Párbeszéd Házában nyílik két hónapig látogatható kiállítás.