Kultúra

Száznyolcvan éve született Steindl Imre építész

Fő műve az Országház

A 19. század végének egyik legkiemelkedőbb építésze, az Országház tervezője száznyolcvan évvel ezelőtt ezen a napon született.

Száznyolcvan éve született Steindl Imre építész
Steindl Imre
Fotó: Wikipedia

Az MTI portréja szerint Steindl Imre a budai műegyetemen, majd Bécsben tanult. Hazatérése után a budai műegyetem tanára lett. Ő tervezte egyebek mellett az aradi városházát, a Margit híd hídfőit, az erzsébetvárosi Plébániatemplomot a Rózsák terén és az első, egyemeletes debreceni Arany Bika szállót. A kor legtöbbet foglalkoztatott műemlék-restaurátora is volt. Fő műve az Országház, amely a főváros jelképe lett. Az 1882-es tervpályázatra beadott neogótikus terveit „a magyar alkotmány és nemzeti öntudat legmegfelelőbb építészeti kifejezésének” minősítették. A művészeknek adható legelőkelőbb Pro Litteris et Artibus-díjban részesült 1900-ban. Néhány héttel az Országház átadása előtt, 1902. augusztus 31-én halt meg Budapesten. Portréja az Parlament társalgójában látható.