Kultúra
Megtartani az egyensúlyt
Az élő adás mindig megdobja az ember vérnyomását – nyilatkozta lapunknak Dobos Evelin műsorvezető
– Michael Curtiz, azaz Kertész Mihály, a Casablanca Oscar-díjas rendezőjének lányát, Kittyt játssza Topolánszky Tamás Yvan nemrégiben bemutatott Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot című filmjében. Mivel magyarázza az alkotás sikerét?
– Mindent beleadott a stáb abba, hogy Topolánszky Tamás Yvan rendező irányítása alatt összehozzon egy lelkiismeretes, értékes és élvezhető film noirt, ami nem csak azokat tudja megérinteni, akik Michael Curtiz életeseményei iránt lelkesednek. Tamás, valamint a munkában a film producereként szerepet vállaló felesége, Sümeghy Claudia, illetve Bak Zsuzsanna forgatókönyvíró elképesztően igényesen nyúlt a Casablanca keletkezéstörténetéhez, az alkotó bonyolult személyiségéhez. Azon túl, hogy újranéztük, és átbeszéltük az 1942-es filmklasszikus jelentőségét, én más jellegű vizsgálódásokat is folytattam, többek közt Kertész egyik remekművében, a Mildred Pierce című drámájában mélyedtem el igazán.
– Rengeteg kül- és belföldi fesztiválra, filmes rendezvényre elkísérte a filmet, többek közt az Egyesült Államokba és Kínába is. Az amerikai és kínai közönség is megtalálta a kapcsolódási pontot a magyar rendezőhöz?
– A legizgalmasabb nézői reakciókkal Pekingben találkoztam. Áprilisban a kilencedik alkalommal megrendezett Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon nem a verseny-, hanem a panorámaszekcióban mutatták be a filmet, miközben a Napszállta versenyben volt (végül a legjobb rendezőnek járó elismeréssel tért haza). A stábból egyedül képviseltem a Curtizt, a közönségtalálkozókon pedig záporoztak felém a kérdések. Zavarba is hozott, hogy ilyen mértékben rajongtak a filmért, alig bírtam megválaszolni őket, illetve később a rendezőnek és a producernek mindent lejegyezni.
– A Curtiz tavaly fődíjat kapott a Montreal World Film Festivalon, ahova szintén elkísérte az alkotást, a premieren pedig a helyszínről jelentkezett be az M5 kulturális híradójába. Hogyan birkózott meg az összetett feladattal?
– Imádom, hogy ilyen pörgős a munkám. Az, hogy a filmszereplő és a riporter szerepében kellett ugrálnom, valami egészen különleges, meghasonlott érzést okozott bennem. Egyébként nagyon szeretek forgatni is, tehát nem csak a Kunigunda utcai stúdió falai között dolgozom. Általában képzőművészeti kiállításokra járok, kicsi korom óta szeretem a múzeumok világát. Tudom, hogy ez klisének hangozhat, de akárhova utazom, mindig benézek egy múzeumba. A munkámnak köszönhetően sok „privát tárlatvezetést” kapok művészektől, kurátoroktól, ami jóval többet, más perspektívát ad.
– Kik a kedvenc képzőművészei?
– Amikor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen televíziós műsorkészítést tanultam, kollégista voltam, ahol az én falrészeim tele voltak festménymásolatokkal: Monet, Manet, Picasso, Degas műveivel, és természetesen Koszta József alföldi képeivel. De nemrég Csillag Pálné Évától, Molnár C. Pál festőművész lányától is kaptam egy képet, aminek nagyon örültem. Ennek a replikának még nincs meg a helye a lakásomban, de előbb-utóbb találok neki.
– Mi a legnagyobb kihívás a kulturális műsorvezetésben?
– Az élő adás mindig megdobja az ember vérnyomását, legelőször az adrenalinbomba-szerű hatás jutott eszembe. A műsorvezetői munkáim során érzem igazán, hogy nagyon élek. Az igazi kihívást viszont az jelenti, hogy az enyém egy
speciális koncentrációt igénylő feladatkör, amiben éppen emiatt jó lubickolnom. Jó, értékes emberekkel találkozom, sokszor olyanokkal, akik magamtól nem kerülnének a fókuszomba, vagy akiket nem érnék el.
– Hogyan lehet összeegyeztetni a színjátszást és a televíziós műsorkészítési munkát?
– A két nagyjátékfilm forgatási időszakai alatt is dolgoztam az MTVA-nál. A feletteseim rugalmassága sokat segített abban, hogy el tudjam végezni a munkámat. Két évvel ezelőtt öt napig forgattam a Napszállta díszleteiben, két nappal később már élő műsort vezettem. Szerencsére abban a szusszanásnyi szünetben, amíg két vendég váltotta egymást, nem a szerepem problémáin emésztettem magam. Habár időnként hajlandóságot mutatok rá, ezúttal nem volt szabad szoronganom. Ekkor tanultam meg, miként lehet egyetlen dologra fókuszálni igazán. Ez volt a titka az egyensúly megtartásának.
