Kultúra
Megosztott Booker-díj
Kisebb sokkot okozott, hogy a szabályokkal szembemenve a legrangosabb angol irodalmi elismeréssel idén két írót tüntettek ki, Margaret Atwoodot és Bernardine Evaristót

Florence a londoni városházán, a Guildhallban rendezett díszvacsora után közölte, egyszerűen nem tudtak dönteni a kanadai Margaret Atwood The Testaments című regénye (magyarul Testamentumok címmel jelenik meg decemberben a Jelenkor kiadó gondozásában), A szolgálólány meséjének folytatása, illetve a nigériai–brit írónő, Bernardine Evaristo Girl, Woman, Other című, tizenkét karaktert felvonultató, szabadverses regénye közt. Így a 2019-es Booker-díjat mindkét szerzőnek odaítélték, ezzel Atwood 2000 után immár másodszor vehette át a kitüntetést, az elismerés történetének legidősebb díjazottjaként, Evaristo pedig első fekete női nyerteseként. Az ötvenezer fontos (tizenkilencmillió forintos) pénzjutalmon egyenlő arányban osztoznak.
Atwood az ünnepségen elmondta, mindkettejüket váratlanul érte a díj, és örül, hogy megosztva kapták. „Zavarban lennék, ha egyedül állnék itt, én, a jó kanadai, hiszen nálunk nem divat híresnek lenni, úgy gondoljuk, az rossz ízlésre vall”. Evaristo azt hangsúlyozta, reméli, hogy jönnek még hasonló díjazottak, hozzátéve: „hihetetlen egy akkora legendával megosztani ezt az élményt, mint Margaret Atwood”.
Noha az 1968-ban alapított díj történetében már 1974-ben és 1992-ben is előfordult, hogy megosztották, de azóta változtak az elismerés szabályai, amelyek szerint a kitüntetésnek szigorúan csak egy nyertese lehet. Az angol irodalmi életben kisebb sokkot váltott ki a döntés, amelyet a BBC tudósítása szerint komoly vita előzött meg a Booker-alapítvány irodalmi igazgatója, Gaby Wood és elnöke, Helena Kennedy bárónő, a Lordok Házának tagja, illetve Peter Florence közt. A tegnapi brit lapokban, szakmai és egyéb fórumokon is tovább gyűrűzött a botrány, ugyanis sokan felháborodtak a döntésen, félve, hogy ezzel a Booker az elértéktelenedés útjára lépett.