Kultúra

Életmentő műtéten esett át Nyerges Attila

Életmentő orvosi beavatkozáson esett át Nyerges Attila, az Ismerős Arcok frontembere hétfőn. A műtét sikeres volt, ám a gyógyulási idő miatt az énekes 50. születésnapja alkalmából szervezett koncertet is elhalasztják.

Életmentő műtéten esett át Nyerges Attila
Az idén 50 éves Nyerges Attilára egy hónap gyógyulási idő és pihenő vár
Fotó: Fb/Ismerős Arcok zenekar/Szakonyi Zoltán

Nyerges Attilát múlt héten közlekedési balesete érte, ám a kezdeti javulás ellenére muszáj volt életmentő beavatkozást végrehajtani. A műtét jól sikerült, az orvosok tájékoztatása alapján körülbelül egy hónap gyógyulási idő és pihenő vár rá - írja a zenekar hivatalos Facebook-oldalán. 

Az együttes ennek ellenére is fontosnak tartja a vállalt fellépéseit és az énekessel egyetértésben - a Nyerges 50 születésnapi koncertet kivéve - az októberi időpontokra meghirdetett felkéréseit igyekszik teljesíteni. 

„Bízunk Attila mielőbbi felgyógyulásában és visszatérésében, mivel kizárólag vele teljes az Ismerős Arcok közössége és sok fellépés vár ránk az év hátralévő időszakában” - közölte a zenekar.

Az október 19-én a Barba Negra Music Clubban meghirdetett Nyerges 50 születésnapi koncertet új időpontban, december 15-én pótolja a zenekar. A megváltott belépők érvényesek, vagy a vásárlás helyén visszaválthatók október 31-ig.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom