Megmaradni Erdélyben

A nagyvázsonyi Magyar Igásló Ökoturisztikai és Tájérték Központ melletti mezőn először csak a meglepően sok autó, illetve kisbusz látványa utal arra, hogy valami nem szokványos dolog van éppen folyamatban. Ahogy közelebb érünk, már meglátunk egy kék sátrat is, körülötte emberekkel, akik sürögnek-forognak, különféle vásznakat és kamerának tűnő tárgyakat pakolnak, sminkelnek, kávét töltenek, illetve egy ekét, amely elé már befogták a lovat is. A sátor alatt műanyag székek és egy nagy monitor, amelynek lábához van támasztva a hagyományos fekete-fehér csapó, rajta a felirat: „1919”, felette, hogy „rendező: Bozsogi J., operatőr: Markert K.”, vagyis az 1919 munkacímű kisjátékfilm első forgatási napján járunk, amelyet Bozsogi János rendez, Markert Károly fényképez. Az alkotás a Magyar Média Mecenatúra Huszárik Zoltán programja keretében, illetve Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere támogatásával készül, a Trianon-emlékévre.

„Kós Károly azonos című novelláját dolgozzuk fel, amelyben Gál Jankó és Anna történetén keresztül arról beszél, hogy ő és felesége, Balázs Ida hogyan élték meg az 1918-1920 közti időszakot, hogy Kós miért maradt végül otthon, Erdélyben, miközben katedra várta Budapesten”– magyarázza Sárdi Mihály forgatókönyvíró, amíg körbejárunk a helyszínen. Látjuk, ahogy a rendező a házaspár gyermekét játszó Varga Danit instruálja a lovon, az operatőr pedig éppen fényeket mér. Azt is megtudjuk, a film és a novella lényege ugyanaz a gondolat, amit Kós 1921-ben írt Kiáltó szó című röpiratában is megfogalmazott: megmaradni a Trianon által elszakított Erdélyben, otthon helytállni, a szülőföldön újrakezdeni.

„Gyertek próbára, amíg nem süt ki a nap, mert a következő lyukban fel kellene venni” – szakítja félbe beszélgetésünket Bíró Judit első asszisztens hangja, amint az előbbi verőfény után hirtelen minden árnyékba borul, és rögtön megértjük, hogy a „lyuk” a legközelebbi pillanatot jelöli, amikor a nap újra kibukkan a felhők közül. A napsütés időszakos hiányát leszámítva azonban kiváló forgatási idő van. „Szerencsére, ugyanis egyszer már át kellett variálnunk mindent a hirtelen hideg és eső miatt, másik napra kikérni színészeinket a színházból, drukkoltunk, hogy ma minden rendben legyen” – meséli Balázs Gábor producer, amíg várjuk, hogy kezdődjön a próba.

„Amit most forgatunk” – mondja Bozsogi János rendező, aki időközben csatlakozott hozzánk – „az a film vége, ugyanis a záró jelenetsor, ahol Gál Jankó szánt, a felesége és a fia pedig kilátogatnak hozzá a mezőre, 1920 nyarán játszódik, minden más 1919 telén. Így hát, mivel márciusig be kell fejeznünk a filmet, muszáj volt ezzel kezdeni a forgatást, de nincs könnyű dolgunk” – folytatja, majd hozzáteszi, a téli részeket decemberben és januárban vennék fel, amikor – reményeik szerint – lesz hó Magyarországon. És ez csak egy a sok kisebb-nagyobb probléma közül, amelyekkel az alkotóknak szembe kell nézniük – pláne, ha szabadtéren is forgatnak. A stáb egyik fele például éppen egy sarlót, kaszát vagy hasonló vágóeszközt hajkurászik, amivel a gazt levághatnák, mivel Hámory Csaba focuspuller szólt, hogy a kamerát ütik a magasranőtt gyomok, ettől rázkódik, és vele a kép is. Végül egy kisebbfajta machete oldja meg a problémát.

A főszereplő Jankót játszó Adorjáni Bálinton éppen a sebhelyét igazgatja Tesner Anna maszkmester – korábban a történet szerint puskatussal vágták orrba a románok. Miután kellően jól kivehető orrán a heg, Adorjáni kérdésünkre elmondja, Csíkszeredán született, és többek közt az is fogta meg a figurában, hogy kicsit Kós Károlyt is alakíthatja benne. „Mi még a Ceaușescu-rendszer alatt költöztünk át Magyarországra, és így talán tehetek valamit a szülőföldemért – ahogy azt Kós is írja a Kiáltó szóban” – pontosítja nekünk, miért vállalta el a szerepet.

A feleségét, Annát megformáló Bánovits Vivianne-nel nem először játszanak együtt, sőt ez már a sokadik film, amelyben házaspárt játszanak – jól összeszoktak. Bánovits éppen kávéja maradékát hörpinti fel, bal kezét nagy hasán nyugtatva – mintha igazából állapotos lenne. „Persze ez csak egy speciális, párnával kitömött body, ami rajtam van a ruha alatt” – magyarázza, majd kérdésünkre hozzáteszi, ez a harmadik várandós szerepe, és már megszokta a nehézkes jelmezt. „Bár a mosdóba menéssel ilyenkor addig várok, amíg csak lehet, mert le- és felvenni nagyon macerás” – fűzi hozzá nevetve. Közben őt is elszólítja sminkigazításra a maszkmester, mi pedig arra figyelünk fel, Adorjánit hirtelen többen körülállják, és nagyon vitatkoznak a jelmezén.

Ugyanis – amint az Bozsogi János rendező szavaiból kiderül – a pár nappal ezelőtti elő-forgatáson, Kalotaszegen dublőrökkel felvették már a mai jelenetsort, pontosabban azt, ahogy Jankó szánt, illetve az erdélyi tájat mutató nagytotálokat, tehát nem teljesen mindegy, hogy viseli Adorjáni a kockás inget: betűrve vagy kinn. Ha nem ugyanúgy néz ki, akkor nem lehet majd szépen megvágni a filmet, észrevehető lesz a különbség. Úgyhogy egy darabig ezen megy a problémázás, mindenki töri fejét, próbálnak képeket keresni, amíg Bozsogi minden rendezői szigorával véget nem vet neki: „gyerekek, lépjünk túl ezen, nézzünk egy mozgáspróbát”. Nem véletlen ez a sietség, hiszen este hatig be kell fejezni a forgatást.

„Na akkor buggyantsunk” – szól mindenki nagy derültségére Adorjáni Bálint, aki közben a dublőrről készült fotók alapján eldöntötte, ingét nem túl szorosan tűrve fogja hordani, majd odaáll az ekéhez, ahol a szolgálóját, az oláh Vaszit játszó Bánföldi Szilárd várja már a lovával. „Próba, tessék” – halljuk ismét Bíró Juditot, és a zsivaj elcsendesedik.

Az aktuális mozgáspróba lényege, hogy a rendező és az operatőr lássa, a kamera tengelyéhez (képzeljenek el a lencséből előre egyenesen kiinduló rudat, amelyik kettéosztja a képmezőt – S. K.) képest a szereplőknek honnan kell bejönni, illetve hova kell kimenni, figyelve a megelőző kép szemszögére, mert azzal is összhangban kell maradni, hogy akit korábban balra láttunk kimenni, az ne jobbról jöjjön be. Közben azt is nézik, a fényviszonyoknak megfelelően éppen sötétítőt vagy derítőt kell használniuk a világosítóknak. No meg persze a színészeknek sem árt többször gyakorolni, hogyan irányítsák a lovat, tolják az ekét, hogy ne „élesben” forduljon ki oldalra, és iramodjon neki az állat.

Miután lement a jelenet, a rendező és forgatókönyvíró még a román kiejtést, szöveget gyakorolják Bánföldi Szilárddal, amikor elkezd kiderülni az ég, és Bíró ismét elkiáltja magát: „fel kellene vennünk ebben a résben”. Erre mindenki gyorsan visszasiet a helyére, utolsó jelmezigazítás után a színészek is beállnak, a focuspuller készenlétben és a hangstáb is, azzal az óriási hosszúnyelű, szőrös mikrofonnal, ami – mint kiderül – az éles vagy eredeti hang rögzítésére szolgál, azért tartják a színészek feje fölé. Bíró megint megszólal: „felvétel lesz, figyelj, hang indít, kamera… na tessék, most megint elmegy” – folytatja morcosan, ahogy kicsit ismét elfelhősödik az ég, pedig még jól el se kezdték a jelenetet. „De sokkal szebb így” – mondja Markert a fényekre utalva, és fél pillanatig úgy tűnik, felveszik így borúsan, mert a nyers is pereg, de aztán hirtelen újra előbukkan a nap. „Mehetünk gyerekek” – jelenti ki Bozsogi, mire első asszisztense ismét elkiáltja magát: „Felvétel lesz, figyelj, Csaba forogsz?”, majd az igenlő válasz után: „Csapó tíz, felvétel, tessék!”. Adorjáni Bálint pedig Gál Jankóként nekiindul szántani az ekével, hogy aztán megmutassa feleségének és kisfiának, hol húzódik a kalotaszegi hegyek közt az elvesztett, régi erdélyi határ.