Kultúra
Ma ünnepli születésnapját Sophia Loren
Pontosan ma nyolcvanöt éve, 1934. szeptember 20-án született meg Rómában a többszörös Oscar-díjas és Golden Globe-díjas olasz színésznő és énekesnő, Sophia Loren, eredeti nevén Sofia Villani Scicolone.
Édesanyja, Romilda Villani még állapotos volt akkor, amikor az apa, Riccardo Scicolone elhagyta őket, de aztán mégis nevére vette a gyereket, és egy időre vissza is tért hozzájuk, majd a háborús évek alatt a család nagy szegénységben élt Pozzuoliban, Nápoly megye városában.
A gyufaszálnak csúfolt kislány tizenöt éves korára hosszú lábú, dúskeblű lánnyá serdült, aki egy szépségversenyen nyert vonatjeggyel utazott Rómába. A Cinecittában a Quo Vadis? című amerikai szuperprodukcióban előbb csak statisztált, majd a főszereplő Deborah Kerr rabszolganőjének „léptették elő”.
Ezt követően Sofia modellként dolgozott és különböző szépségversenyeken indult, melyek egyikén figyelt fel rá a nála huszonnégy évvel idősebb Carlo Ponti producer, aki próbafelvételt intézett neki. Annak ellenére, hogy a felvétel során lesújtó eredmény született - a lány orrát túl nagynak, csípőjét túl erősnek találták -, a protekciónak köszönhetően, alig tizenkilenc évesen megkapta első főszerepét Sophia Loren művésznéven az Aida filmváltozatában. Az első főszerep mellé pedig egyből érkezett a sajtóban csak „kebelháborúként” emlegetett első rivalizálás is Gina Lollobrigidával. Ő volt az a színésznő, akinek elsőként ajánlották fel a film főszerepét, de azt ő visszautasította, mondván, hogy nem akar egy operaénekesnő dublőre lenni, amivel meg is kezdődött a két színésznő rivalizálása, melyet a sajtóban „kebelháborúként” emlegettek.
Loren az 1954-es Nápoly aranyában mítoszt teremtett: provokáló járása, szoborszerű teste, robbanékony vérmérséklete egy csapásra meghódította a közönséget. Az Alberto Moravia regényéből 1960-ban készült Egy asszony meg a lánya című, saját hányatott gyermekkorát is idéző filmben már színészi képességeit is megcsillanthatta. Alig huszonhét évesen játszotta el a háború embertelensége elől menekülő anyát, és 1961-ben - a filmtörténetben elsőként nem angol nyelvű alkotásban - elnyerte a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat. (Vittorio De Sica rendező Anna Magnanit kérte fel anyának, Lorennek pedig a lány szerepét szánta. Magnani azonban nemet mondott, mert Loren egy fejjel magasabb volt nála, és azt tanácsolta a rendezőnek: ha már mindenáron játszatni akarja, adja fiatal kollégájának az anya szerepét.)
A siker nyomán megpróbálkozott Hollywood bevételével, de a sajtó érdeklődését inkább Cary Granttel folytatott futó viszonya keltette fel, holott olyan nagyságokkal játszott együtt, mint Richard Burton (Késői találkozás, Az utazás), Marlon Brando (A hongkongi grófnő), Clark Gable (Nápolyban kezdődött), Paul Newman (Lady L.), Anthony Perkins (Vágy a szilfák alatt, Kés a sebben) vagy Peter O'Toole (La Mancha lovagja). Érett korában az idős Jack Lemmonnal és Walter Matthauval forgatott több komédiát, és az olasz színésznők közül máig ő szerepelt a legtöbb amerikai filmben.
Hazájában Marcello Mastroiannival ők alkották az olasz film álompárját, több mint tízszer szerepeltek együtt. Ezek között volt a Tegnap, ma, holnap, a Házasság olasz módra (Loren 1964-ben ezért kapta második Oscar-jelölését), a Napraforgó, A pap felesége, az Egy különleges nap, a Véres föld. Utoljára 1994-ben, másfél évtized után játszottak együtt a Robert Altman rendezte, parádés szereposztású Divatdiktátorok című filmszatírában.
Jobbára élettel teli, temperamentumos és szókimondó olasz asszonyokat formált meg, a közönség is ezzel a képpel azonosítja. Szerepálmai közül a Nem félünk a farkastól felesége és az Anna Karenina maradt ki, legnagyobb bánata, hogy nem dolgozott együtt Fellinivel. (2009-ben a Rob Marshall rendezte Kilenc című musicalben a legendás rendező édesanyját alakította.) A saját életéről szóló, Tükreim című kétrészes tévéfilmben saját édesanyját formálta meg. Többször instruálta fia, akiből rendező lett, így 2002-ben A női lélek fájdalmai című lélektani drámában, 2014-ben pedig az Emberi hang című, Jean Cocteau-darabjából készült kisjátékfilmben. A színésznő még mindig tevékeny, legközelebb a fia által Émile Ajar regényéből rendezett Előttem az élet című produkcióban áll a kamerák elé.
Magánélete korántsem izgalmas, egész életében Carlo Ponti párja volt. A producer már házas volt, amikor egymásba szerettek, és mivel Olaszországban akkor még nem ismerték el a válást, házasságát Mexikóban érvénytelenítette, és ott vette el Lorent 1957-ben. Ponti Itáliában bigámistának minősült, ezért sokáig külföldön éltek. Két fiuk közül az egyik rendező, a másik zenész lett, utóbbi Budapesten tartotta egyházi esküvőjét Mészáros Andrea magyar hegedűművésszel.
Az olasz film egyik legnagyobb csillaga második Oscar-díját 1990-ben életművéért kapta, ezt át is vette. 1961-ben ugyanis annyira izgult, hogy el sem ment a gálára, az örömhír Rómában érte, az aranyszobrocskát az angol Greer Garson vette át helyette. Birtokosa a francia Becsületrend lovagkeresztjének, a brit BAFTA-díjnak, 2004-ben - megosztva - Grammy-díjat nyert a legjobb prózai gyermekalbum (Prokofjev: Péter és a farkas) kategóriában, 2010-ben a Praemium Imperiale japán művészeti díjban részesült. Öt különleges Golden Globe-díja mellett 1995-ben Cecil B. DeMille díjjal ismerték el életművét, és csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek sétányát. 1992-ben az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága jószolgálati nagykövetének nevezték ki, nevét utca viseli Torontóban és Jesolóban, ahhoz azonban nem járult hozzá, hogy gyermekkorának városa, Pozzuoli szobrot állítson neki.
Fegyelmezett életmódjának köszönheti ma is csodás alakját. A Playboy magazin még közel a hetvenhez is megkereste, de az aktfotó-ajánlatot akkor is visszautasította, igent mondott viszont 2007-ben a Pirellinek, így ő a gumigyár híres naptárainak legidősebb szereplője. Három szakácskönyvet írt, tudatosan táplálkozik, s négyszeres nagymamaként büszkén viseli ráncait. Neve áruvédjegy is, a Loren-szemüvegek világszerte ismertek. Önéletrajza 2014-ben Tegnap, ma, holnap címmel jelent meg.
