Kultúra

Nemzetközi Emmy-díjra jelölték a Tranzitot

Nemzetközi Emmy-díjra jelölték Gera Marina magyar színésznőt az Örök tél című film főszerepéért, míg Bergendy Péter Trezor című filmje a legjobb tévéfilm/minisorozat kategóriájában kapott jelölést - közölte a Szupermodern Filmstúdió csütörtökön.

Nemzetközi Emmy-díjra jelölték a Tranzitot
Jelenet a Tranzit című magyar drámából
Fotó: mozinezo.hu

A Nemzetközi Emmy-díj történetében ezek az első magyar jelölések. 2019-ben 11 kategóriában 21 országból 44 jelölt versenyez a rangos elismerésekért, minden kategóriában négy versenyzőt jelöltek.

A Nemzetközi Emmy-díjjal az Egyesült Államok területén kívül vetített legjobb televíziós produkciókat ismerik el. A díjakat először 1973-ben adta át a Nemzetközi Televíziós Művészetek és Tudományok Akadémiája (IATAS). Az idei díjakat nagyszabású gála keretében november 25-én adják át New Yorkban.

A legjobb színésznő kategóriájában korábban olyan világhírű művészek nyertek, mint Helena Bonham Carter vagy Julie Walters. A legjobb tévéfilm/minisorozat kategóriában a korábbi évek győztesei között volt a Black Mirror című brit sorozat vagy a svéd Millenium-trilógia is.

Az Örök tél és a Trezor forgatókönyvírója egyaránt Köbli Norbert. Mindkét filmet a Szupermodern Filmstúdió gyártotta, az Örök tél című filmet a Gulág Emlékbizottság, a Trezort a Magyar Média Mecenatúra Program támogatta. „Óriási elismerés ez az alkotóknak, a magyar filmnek és a Mecenatúra Programnak egyaránt” - idézi a Szupermodern Filmstúdió közleménye Kollarik Tamást, a Magyar Mecenatúra Program vezetőjét.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom