Kultúra
Túl a szövésen, fonáson, festésen
A ma textilművészete és a modern technológia találkozása a Vigadóban – Különleges út a bőrke- és szalonnadarálástól az emberléptékű nemezelt darázsfészkekig

A Textile Art of Today (A ma textilművészete) egy nemzetközi művészeti projekt, amely a V4-országokra koncentrál. A zsűrizett műveket, amelyek a pályázati kiírás szerint a textilt a modern technológiával hozták közös nevezőre, hazánk mellett Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban állítják ki. Az sem véletlen, hogy a Vigadó hatodik emeletén bemutatkozó kiállításon leggyakrabban Szlovákiában élő textilművészek alkotásaival találkozhat a látogató. A kiállított művek zöme jócskán átlépi a textilművészet hagyományos értelmezéseinek határait. Hiszen mi mást lehetne mondani a szlovák Martina Chudá Sürgősség című videójáról, ahol a művésznő egy hús-színű, testhez simuló overallban egy ipari darálóval dolgozik. Bőrkét, szalonnát darál szétvágott nejlonharisnyákba, majd ezeket a produktumokat szépen sorban felakasztja egy húsiparban használatos szárítóállványra. Fájdalmas megállapítani, hogy idén csak jelzésértékű a magyar jelenlét a valóban impozáns, izgalmas kiállításon.
Tény, hogy a textilművészet valaha a szövésre, festésre, varrásra és nemezelésre korlátozódott, de ezek az idők már elmúltak. A szecessziós művésznek, Körösfői-Kriesch Aladárnak és társainak gödöllői kárpitjai, azok részletgazdag ábrázolásmódja azért mutatóban még jelen vannak a mostani tárlaton, erről leginkább a chilei Palma Olguin Violeta keze című, fekete-fehér, hiperrealistának mondott szőttese árulkodik. Érdekes munka az amerikai Sui Park két monumentális alkotása, amely a rendőrök által a tüntetéseken is használt gyorskötözőkből készült, amely Excellent Award minősítést kapott a zsűritől. Honfitársa, Xia Gao gombostűkből hozta létre alkotásait, amihez végtelen türelem szükségeltethetett. A német Wolfgang Horn az árcédulákat a textilre függesztő kis műanyag szálakból próbált új, esztétikai minőséget előállítani, Daniel Szalai pedig cipők talpát, orrát és sarkát szelte le, hogy az így hátramaradt részeket sorakoztassa fel.
Mindent egybevetve a százhuszonegy munka többsége megmaradt hagyományhűnek. A zsűri által szintén díjazott japán Takumi Ushio Búvóhely című művei hatalmas, egybeszőtt ruhák, az osztrák Gudrun Bartenberger-Geyer Emberi fészkek című, nemezelt alkotásai óriási, ember léptékű darázsfészkekre hasonlítanak. A dél-koreai, ugyancsak kitüntetett Joon Ji Seon alkotásai rongyokból, fonalakból, fotókból felépített óriási emberi arcok, az angol Robert Burton pedig felragasztott színes cérnákból hozta létre kisebb méretben ugyanezeket. A Litvániából pályázó DianaJanusone Kezdet című, hatalmas műve fekete, fehér és szürke selyemdarabkák szoros egymás mellé rögzítésével alakít ki látványt. Ugyanakkor a többi műhöz képest valamiért eldugva került a falra a szlovák Blanka Cepková Régi szép idők című szőttese, amely egy alaposan megkopott, 19. század végi polgári házaknál használt, aranyszálakkal átszőtt asztalterítőt idéz, közelítve ezzel a jelent és a múltat.