Kultúra

Őfelsége látogatóban

A képernyő helyett négy év után a mozivásznon tér vissza a Crawley család: a zseniális Maggie Smith jutalomjátéka a Downton Abbey mától látható filmváltozata

A statisztikák szerint 1981 óta nem volt még olyan sikeres kosztümös drámasorozat, mint a Downton Abbey, amelyet a legnagyobb brit kereskedelmi csatorna, az ITV 2010 őszén kezdett el vetíteni.

Őfelsége látogatóban
A királynak felszolgálni kiváltság: a Downton Abbey által könnyebben megérthető az angol néplélek is
Fotó: UIP Duna Film

A 2015 decemberig hat évadot és több, játékfilm-hosszúságú  különkiadást megért (az angol műsorrendszerben a legnépszerűbb sorozatokból a karácsonyi ünnepek alatt extra részt sugároznak) alkotást féléves csúszással a tengerentúlon is leadták, így számos Golden Globe-, illetve Emmy-díjjal jutalmazták – nem beszélve az amerikai rajongás által meghozott világsikerről. Hazánkban a Story4-en került adásba 2013-tól, és hamar itthon is nagy népszerűségre tett szert. Sikerének titka egyrészt írója, a Gosford Parkkal Oscar-díjat szerzett Julian Fellowes dramaturgiai érzékében és remek szövegeiben rejlett, amellett, hogy elképesztő igényességgel kivitelezték, nem beszélve a rendkívül jól összeválogatott színészgárdáról, amelyben tehetséges fiatalok mellett a legnagyobbak is helyet kaptak. A Downton egyszerre volt történelmileg hiteles, izgalmas, szórakoztató és nagyon stílusos, kellő romantikával és ármánykodással megfűszerezve. Mindazonáltal népszerűségét leginkább annak köszönheti, hogy betekintést engedett az angol nemesek mindennapi életébe, nem mellőzve az őket szolgáló személyzet hétköznapjait sem.

Egy mára letűnt, akkor éppen változóban lévő világról adott pontos és élvezetes lenyomatot. Az észak-angliai Yorkshire-ban élő Crawley-ék, azaz Lord Robert, Grantham earlje és családja történetét a Titanic katasztrófájának másnapjától nagyobb ugrásokkal 1925-ig kísérték végig a nézők. A birtok fenntartási problémái és az örökösödési gondok, illetve a három Crawley lány boldogulása mellett kiemelt hangsúlyt fektettek az alkotók az aktuális történelmi eseményekre: az első világháború, a spanyolnyátha-járvány, a gazdasági világválság, az ír függetlenségi harcok vagy a kor politikai botrányai mind hatással voltak a szereplők életére. Az évadok alatt tanúi lehettünk annak, amint telefon, majd rádió érkezik a kastélyba, nagy megrökönyödést kiváltva megjelennek az első rövid hajú nők, vagy éppen, ahogy oldódnak a társadalmi konvenciók, közelebb kerül egymáshoz a középosztály és az arisztokrácia, illetve a szolgálók, falusiak számára is egyre több lehetőség nyílik a felemelkedésre. Noha az összesen ötvenkét epizód közt akadtak gyengébbek, és voltak évadok, amelyek némileg izzadtságszagúnak tűntek, a négy évvel ezelőtti befejezés nem hagyott kívánnivalót maga után – csak rajongói hiányérzetet. Nem kis részben ennek köszönhetően készült el a filmváltozat.

A fentiekkel pedig már rá is világítottunk a Downton Abbey egyetlen – mondjuk úgy – hibájára: célzottan a sorozatot szerető közönségnek készült, és az alkotók nem fáradtak azzal, hogy bárkit is bemutassanak, vagy bármit összefoglaljanak a korábbi történésekből. Persze az előzmények ismerete nélkül is élvezhető a film – csak talán kevésbé szórakoztató, helyenként kevésbé érthető.

Ez is leginkább csak azért kár, mert így nem tudjuk értékelni azon finomságokat, amelyeket Michael Engler rendező és csapata csempészett a filmbe. A kezdő szekvencia például – amelyben a Buckingham palotában írt levél eljut a kastélyba postavonattal és egy furcsa idegennel –, a legelső részre utal vissza, ahol ugyanezt az utat tette meg a Titanic katasztrófájának hírével a reggeli újság és Mr. Bates (Brendan Coyle), Lord Grantham (Hugh Bonneville) jövendőbeli komornyikja. Ahogy akkor élvezet volt figyelni, amint a főkomornyik, Mr. Carson (Jim Carter) kivasalja a lapot, mielőtt beviszi a reggelihez, most a királyi pecsét láttán megváltozó arckifejezések fakasztanak mosolyra – no meg maga az út, amit a levél bejár. Természetesen mindezt John Lunn jól ismert nyitózenéje kíséri, és ahogy a főtéma első taktusait meghalljuk, már tudjuk, hogy megérkeztünk Downtonba. A főcím éppúgy ér véget, ahogy a sorozatban is mindig: a személyzeti ebédlő egy csengőjének megszólalásával.

A történet szerint 1927-et írunk, és igencsak nagy felbolydulásra ad okot, amikor kiderül, hogy V. György király és Mária királyné országjárása alatt két napot a faluban és a kastélyban kíván eltölteni. Ez rengeteg bonyodalmat okoz „fenn” és „lenn” is: a királyi pár hozza a saját szolgálóit, ami a downton-i személyzetet rosszul érinti, a gördülékenység érdekében visszatér a kastélyba a fentebb már említett, boldog nyugdíjas éveit töltő Mr. Carson. De az előkészületek még véletlenül sem mennek simán, elromlik például a nemrég beszerelt bojler. Röviden megkapunk mindent, amit korábban szerettünk, továbbra is fenntartva a megfelelő egyensúlyt a történelem, a humor és a melodráma közt.

Az alkotók igyekeztek elvarrni a sorozatban még nyitva hagyott szálakat, így a hangsúlyt a Crawley lányok helyett inkább Tom (az ír származású volt sofőr, a legkisebb lány, Sybil özvegye, a birtok egyik intézője: Allen Leech) karakterére fektették, illetve nagy örömünkre Lady Violetre, az özvegy grófnéra, a nagymamára. Ez a szerep Maggie Smith-nek a kezdetektől jutalomjáték volt, és most sem hiányoznak csípős megjegyzései, zseniális visszavágásai („Én sosem vitázom. Én magyarázok”), amelyeket a legkülönfélébb arcokkal mond el – mimikája egyszerűen elképesztő. Méltó párja a film egyik új karaktere, Lady Bagshaw, Violet unokatestvére, akit a szintén nagyszerű Imelda Staunton alakít. Az „öreglányok” jelenetei – főleg, amikor kiegészülnek a Penelope Wilton játszotta Isobel Crawley-val – alatt szem nem marad szárazon, persze a nevetéstől.

A végén viszont a könnyektől – és ez az, amiben a film újat tud adni még a rajongóknak is. Maggie Smith és a legidősebb lányt, Lady Maryt játszó Michelle Dockery nagyjelenete, a nagymama és unokája beszélgetése egyszerűen tökéletes: egyszerre szól szeretetről, helytállásról, családi összetartásról, illetve arról, mennyire fontos generációról generációra megőrizni, átadni örökségünket, hiszen ez határozza meg, kik is vagyunk, és hol a helyünk a mindig változó világban.

Downton Abbey
Angol dráma, 122 perc, 2019.
R.: Michael Engler
10/9

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom