Élni a fényképezést

Nyilas Ilona képeiben – ahogy ő maga is fogalmaz – történetmesélés, őszinteség, asszociációs hálózat és líraiság van. Jelenleg kétlaki életet él: London és Magyarország között ingázik. A Capa-központban vasárnapig látható Múlt századi történeteket megelőzően három évtizede nem volt kiállítása Budapesten, bár számtalanszor mutatta be munkáit vidéken, a Göcsej és az Őrség városaiban, falvaiban és a határon túl is. Legutóbb Londonban 2014-ben, a Thames Ditton Library kiállítási részében mutatott be képeiből egy válogatást, majd 2015-ben a Richmond and Twickenham Photographic Society – Anglia legrégebbi, 1890-ben alapított fotótársasága – kérte fel, hogy mutassa be negyven percben negyvenévnyi fotográfiai tevékenységét. Jelen tárlat az első lépés az életművet bemutató anyag összeállításának folyamatában.

Amint belépünk a Capa-központ 8F Galériájába, a kis térben elsőként a fekete-fehér képek kompozíciója, egysége tűnik fel. Majd ahogy közelebbről is szemügyre vesszük Nyilas Ilona fotóit, egyértelművé válik: a hetvenes és nyolcvanas évek valóságán túl a magyar fotográfia egyik fontos korszakába is betekintést kapunk. A kiállítás az életmű legerőteljesebb, legkarakteresebb, legdrámaibb képeit vonultatja fel.

Bódy Gábor filmrendező fotója, önarcképek, aktképek, portrék sorakoznak egymás mellett, és szinte azonnal észrevesszük, hogy Nyilas Ilona fotóinak meghatározó szereplője az ember. A központi falon Ady Endre Menekülés az Úrhoz című költeményének első versszakát olvashatjuk, alatta egy felnagyított, plakátszerű kép teríti be a felületet: az 1984-es Breakdance című filmé. A sivár háttérben, egy fémkerítés előtt egy nő áll, aki egy próbababa felsőtestét fogja maga előtt – kissé szürreális látvány. Majd látunk egy kisfiút az úttesten, csizmával a kezében 1979-ből, aztán csendéleteket, valamint fiúkat a Duna-parton. Az egyik képen felfedezzük André Kertész és Szabó Judit pályatársakat: Nyilas 1984-ben örökítette meg őket. Míg a tárlat utolsó képei a szeretetet dokumentálják: a Lánykák az erdőszélen, a Szeretet és a Nyuszis portré című fotó is bekerült a válogatásba – utóbbi fényképen egyébként nem a címbeli állatot látjuk, hanem egy kislány vigyorgó, nyuszifejet imitáló portréját.

Ahogy a kurátor, Csizek Gabriella ismertetőjében olvashatjuk, a szubjektív dokumentarista fotográfia olyan állomása ez az időszak, amikor az egyedi képi megoldások párhuzamba állíthatók egymással, így együtt adnak teljes képet a korszak formanyelvi megújulásáról. Bár a fotók dokumentumjellege erőteljes, mégis az alkotó világlátása, esztétikai érzéke az elsődleges. A sorozatok, fotóriportok, az egyes képek felvállaltan reflektálnak a társadalmi folyamatokra, problémákra. Például Nyilas 1980-ban megörökítette a gumigyár vízcsapját és a felette olvasható szöveget: „A vízcsapkagylóba ételmaradékot, egyéb hulladékot beleönteni fegyelmi terhe mellett tilos!”

A művész fotóalbuma 2008-ban Ady Endre Menekülés az Úrhoz című verséből vett idézettel, „Be szép a régi kép, a tiszta…” jelent meg, amelybe a tárlat körbejárása után érdemes belelapozni. A könyvben Kincses Károly Homo Photographicusnak, vagyis fényképező embernek írja le Nyilast. Mint olvasható: „a Homo Photographicus nem csinálja a fényképezést, hanem éli”. Szerinte a fényképei nem szólnak másról, mint Nyilas Ilonáról, akár rajta van a képeken, akár csak bennük.

Nyilas Ilona életrajzából többek közt az is kiderül, hogy vándorfotográfusként több ezer családnál járt, a folyamatról pedig experimentális dokumentumfilmet is készített Bíró Irén operatőr-rendezővel Kopogós címmel 1987–88-ban, amelyet a Magyar Televízió és a Duna Televízió is bemutatott. Színházi fotográfusként több színpadi mű keletkezését fényképezte, ez alapozta meg drámapedagógiai érdeklődését: ezt követően tánc- és drámapedagógiai diplomát szerezett. Később a Zsigray Képeslap Stúdió (az első szabad képeslap-forgalmazó Magyarországon, amely a hatalom kontrollja nélkül működhetett) kérte fel fényképezésre termékeihez az ország egész területén.

A Capa-központban kiállított képek közül néhány a saját nagyításai közül való, a többi a fentebb már említett Szabó Judit Balogh Rudolf-díjas fotográfus labormunkája. Nyilas Ilona érzékenysége, humanizmusa meghatározta és mind a mai napig meghatározza fotóit, amelyek tele vannak édes-keserű élettel, kelet-európai és magyar sajátosságokkal.