Kultúra

Amy Lee az eget is leénekelte a magyar közönségnek

Mindenféle sallangoktól és felesleges körítéstől mentes, a zenét a középpontba helyező, érzelmekkel teli koncertet adott vasárnap este az Evanescence a Papp László Budapest Sportarénában.

Amy Lee az eget is leénekelte a magyar közönségnek
Amy Lee Budapesten is bebizonyította, miért a modern metalszíntér egyik legjobb énekesnője
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az Arkansas állambeli Little Rockból származó amerikai zenekar 2003-as Fallen című debütalbumával valósággal berobbant a rockzenei színtérre. A lemezből világszerte 14 millió példányt adtak el, a két klippes slágerdalt, a My Immortalt és a Bring Me To Life-ot szénné játszották a zenetévék és a rádiók, a csapat pedig 2003-ban és 2004-ben is besöpört egy Grammy-díjat, utóbbi évben épp a Bring Me To Life-ért kapták meg az elismerést.

A siker receptje egyszerű volt: a banda tökéletes érzékkel ötvözte az akkortájt divatos nu metal hangzásvilágot a gothic rock melankóliájával és némi filmzenei/szimfonikus hatással. Ehhez jött még Amy Lee énekesnő karakteres, érzelemdús hangja, ami egyedivé és azonnal felismerhetővé tette az Evanescence muzsikáját. Úgy tűnt, hogy a formáció hosszú távon is bebetonozhatja magát a modern metal élvonalába, azonban a későbbi anyagaik már nem tudták megközelíteni a Fallen sikereit.

Azóta számos tagcserén esett át a zenekar – az alapítók közül mára már csak Amy maradt hírmondónak – a stílus viszont nem sokat változott. Zúzós, modern metalos riffek, szomorkás hangulat és nagyívű énektémák maradtak az Evanescence hangzásának pillérei.

Legutóbbi lemezük 2017-ben jelent meg bár a Synthesis című korongon nagyrészt korábbi dalaik nagyzenekari-elektronikus átdolgozásai szerepeltek néhány új nóta mellett. A Synthesiszzel nagyszabású turnéra indultak Lindsey Stirling társaságában, hozzánk azonban akkor nem jutottak el. Idei koncertkörútjukkal visszatértek a hagyományos rockzenekari felálláshoz, és ezúttal már hazánkat sem kerülték el.

Amy Lee szívét-lelkét beleadva énekelt
Amy Lee szívét-lelkét beleadva énekelt
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A magyar rajongóknak hét évet kellett várniuk, hogy újra láthassák-hallhassák a bandát, de nyugodtan mondhatom, megérte a hosszú böjt.

A bulit a Synthesis egyik húzódala, az Imperfection nyitotta, amely így rockos újragondolásban is remekül működött. Először a Going Under alatt mozdult meg komolyabban a közönség, és összességében is egyértelmű volt, hogy az első két album – főleg a Fallen – tételei tudják igazán magával ragadni a hallgatóságot.

A kicsit morcosabb, tipikus nu metalos Whisper is erősen szólt, de amikor Amy leült a zongorája mögé és belekezdett a Lithiumba, ott tényleg minden szív megszakadt. Elképesztő beleéléssel adta elő a The Open Door lemez gyönyörű balladáját, ráadásul közben minden hang abszolút a helyén volt. A dal után az énekesnő bevallotta, kifejezetten rossz napja volt egyébként, de a lelkes közönség teljesen feldobta a hangulatát. Arról is mesélt, hogy a zene és a koncertezés számára egy olyan közeg, ahol őszintén megélheti az érzelmeit és kiadhat magából minden rosszat, minden fájdalmat, ezért pedig nagyon hálás.

Ezt követően megint néhány pörgősebb nóta következett, nem maradhatott el a Call Me When You're Sober sem, a koncert egyik csúcspontját viszont ismét egy lassabb szám hozta el. A Lost In Paradise-t megint a zongoránál ülve, magát kísérve adta elő Amy, majd fokozatosan, úgy a nóta felétől kapcsolódtak be a zenekar tagjai a dobbal, a gitárral és a basszusgitárral, a végére tökéletes harmóniát létrehozva.

Az Evanescence csak némi fényjátékkal támogatta meg fellépését, főként a zenével próbálták megragadni a közönséget, ami sikerült is nekik
Az Evanescence csak némi fényjátékkal támogatta meg fellépését, főként a zenével próbálták megragadni a közönséget, ami sikerült is nekik
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Aztán visszakanyarodtunk a Fallen-korszakhoz, az Imaginaryt a Bring Me To Life követte. A csapat talán legnagyobb slágerét természetesen egy emberként énekelte a tömeg, akár ez is tökéletes lezárás lehetett volna, de a ráadással sikerült rátenniük még egy lapáttal.

Amy harmadszor is visszaült a zongorához, és kieresztette a hangját, és a My Immortal keseredés dallamaival újra megfacsargatva a szívünket a világító mobiltelefonok és öngyújtók fényében. Levezetésként játszottak még egy több számból álló egyveleget, de talán jobb lett volna, ha ezt kihagyják, a My Immortal katarzisa után minden más fölöslegesnek tűnt.

Az Evanescence mindenféle nagyszabású pirotechnika, látványos színpadkép, – csupán némi fényjátékot használtak, meg kirakták háttérként a banda logóját egy hatalmas molinón – és egyéb sallang nélkül, pusztán a zenéjével is képes volt emlékezetessé tenni második magyarországi fellépését.

Amy Lee a koncert végén azt mondta, ezt az estét sokáig nem felejti el – és bár tudjuk, a színpadról sok zenész mond hasonlókat - azok után, hogy az Arénában szívét-lelkét beleadva énekelt majd' másfél órán át, szeretnék hinni neki. Főleg, mert erre a bulira én is egy jó darabig emlékezni fogok, remélem a következőre nem kell majd újabb hét évet várni.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom