Kultúra

Könyvünnep és borfesztivál a hétvégén a budai Várban

Borfesztivált és könyvünnepet is rendeznek a hétvégén a budai Várban: a csütörtökön kezdődő Budapest Borfesztiválon mintegy 160 pincészet, a pénteken kezdődő Budavári Könyvünnepen 28 könyvkiadó mutatkozik be.

Könyvünnep és borfesztivál a hétvégén a budai Várban
A Budavári Önkormányzat polgármestere a rendezvényeket beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte: mozgalmas hétvége várja az érdeklődőket a budai Várban
Fotó: welovebudapest.com

Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere a rendezvényeket beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte: mozgalmas hétvége várja az érdeklődőket a budai Várban, az önkormányzat immár 17. alkalommal rendezi meg a Szent Háromság téren a könyvünnepet, de ugyanerre a hétvégére esik idén a Budapest Borfesztivál a Budavári Palota területén.

Zilai Zoltán, a Budapest Borfesztivál főszervezője hangsúlyozta: a százhatvan borászat kínálata mellett négy színpadon különféle programok, esténként pedig koncertek várják az érdeklődőket.

Beczner Barbara, a Budavári Könyvünnep főszervezője elmondta, hogy az idei rendezvényen a 30 éve elhunyt Márai Sándorról emlékeznek meg, a díszvendég az író szülővárosa, Kassa lesz.

Kapcsolódó írásaink