Kultúra
II. András és Jolán királyné nyomában
A hányatott múlt ellenére előkerülhetnek a királyi pár csontjai az egresi monostornál, azokat a feldúlást követően talán visszatemették – mondta lapunknak Langó Péter régész
A Romániához tartozó bánsági Egresen (Igriş) végzett ásatások során magyar és román kutatók múlt héten megtalálták annak a két sírépítménynek az alapját, amelyekben II. András magyar király és második felesége, Jolán királyné nyugodhatott. A feltételezés azért szenzációs, mert az Árpád-házból kilenc uralkodót és házastársát, trónörökösét Székesfehérvárott, a Nagyboldogasszony-bazilikában temettek el, de az ottani sírok – tulajdonképpen emberi gondatlanság miatt – elpusztultak (a középkorból származó többi magyar uralkodósír utóélete is hasonlóan tragikus), egyedül III. Bélát és feleségét, Châtillon Anna királynét tudta azonosítani a kutatás. (Lehet, hogy tévesen, ugyanis több kutató szerint a csontvázak Könyves Kálmánhoz és hitveséhez, Szicíliai Felícia királynéhoz tartoztak.)
A hajdani egresi monostor, amelyet a konstantinápolyi császárlányból magyar uralkodófeleséggé vált Jolán királyné alapított, a középkori Magyarország egyik legjelentősebb ciszterci apátsága volt, feltárása a temesvári Bánáti Múzeum és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) kutatási együttműködésében 2012-ben kezdődött, Daniela Tanase román régész és Major Balázs, a PPKE Régészettudományi Intézetének vezetője irányításával. A kutatók első feladata a hajdani kolostor helyének pontos meghatározása volt. Korábbi források tanulmányozásával, légi fotózással és geofizikai kutatások segítségével hat évvel ezelőtt sikerült meghatározni az épület elhelyezkedését, az idén májusban, júliusban és augusztusban is folytatott ásatáson pedig a templom déli részét tárták fel, amelynek során sok új, jelentős forrás került elő, többek között az egykori sírépítmények maradványai.
Major Balázs vezető régész szerint a monostor hányatott múltja ellenére akár a királyi pár csontjai is előkerülhetnek. A földi maradványokat a középkorban feldúlták, majd visszatemethették, de az ásatások a templomnak eddig csak kis részét, a főszentély előtti területet érintették. Buzás Gergely, a visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatója lapunknak megerősítette, valóban ez az a hely, ahol az alapító királyi család tagjait a középkori szokásoknak megfelelően a legnagyobb valószínűséggel eltemethették. Mint elmondta, a főszentély bejáratánál álló két, úgynevezett diadalívpillér mellett két különös síremlék-alapozás került elő az elmúlt időszakban. Ezek furcsasága abban áll, hogy a téglalap alakú alapfalak közt nem volt sírgödör. „Ez olyan síremléktípusra vall, amely hazánkban igen ritka, bár a korabeli Itáliában vagy az Ibér-félszigeten annál gyakoribb. Itt olyan szarkofágok állhattak, amelyeket oszlopok emeltek a padlószint fölé. Ilyen jellegű síremlékre vallanak a régészeti rétegmegfigyelések és az ásatásokból előkerült vörös- és fehérmárvány kőfaragvány-töredékek is” – fejtette ki. Buzás lapunk kérdésére azt is hozzátette: hasonló síremléket ismerünk éppen Esztergomból, illetve a középkori írott források szerint ilyen lehetett Szent László király nagyváradi síremléke is. Egresen éppen ez a sajátos forma vezethetett a királyi pár csontjainak szétszóródásához: mivel a szarkofágok a földfelszín felett voltak, a síremlékek szétverésekor a csontokat is szétszórták.
Buzás Gergely lapunknak azokról a változásokról is beszélt, amelyek eredményeképp a ciszterciek szerzetesrendjéhez tartozó főtemplom mára a lokális emlékezetből is kikopott. „Azt, hogy az egresi monostor a középkori Magyarország egyik legjelentősebb ciszterci apátsága volt, nemcsak történeti adatok támasztják alá, hanem a mostani feltárás eredményei is, amelyek szerint a 13. századi Magyarország legnagyobb temploma magasodott ezen a helyszínen” – magyarázta. Tudniillik, a Maros menti régió ebben a korszakban különösen gazdag terület volt, kiváló termőföldjeinek és az erdélyi sókereskedelemnek köszönhetően. Buzás szerint e gazdagság miatt a 12–13. század folyamán a folyó mentén számos apátságot alapítottak. Ezek közül minden tekintetben kiemelkedett az egresi ciszterci monostor, amely a csanádi püspöki székhely közvetlen szomszédságában állt. Jelentőségét mutatja, hogy ide temetkezett II. András második felesége, Jolán királyné, majd később ide temették az uralkodót is.
A történészek szerint a Capeting-dinasztia Courtenay ágából származó királyné 1232-ben már betegeskedett, a rákövetkező évben, vélhetően június előtt hunyt el, és rendelkezésének megfelelően Egresen, az általa alapított Szűz Mária ciszterci apátságban helyezték végső nyugalomra. A temetésről viszont nem maradt fenn korabeli leírás. Az Aranybullát kiadó II. András három évvel később, 1235. szeptember 21-én – harmincévnyi, reformokban gazdag uralkodást követően – hunyt el, feltehetően királynéja mellé temették. (Igaz, Jolán halála után újraházasodott, harmadik felesége Estei Beatrix királyné volt.)
Ám a királysírok ellenére a Marostól délre elterülő Temesköz a középkori Magyarország leginkább elpusztult területének számított. Buzás lapunknak kiemelte, hogy már a 15. században állandósult a törökök betörése, ami a régió elszegényedéséhez és elnéptelenedéséhez vezetett. A határőrvidékké vált terület lakatlan településeire a 15–18. század között több hullámban délszlávokat telepítettek. „A folyamatos háborúk a középkori épületek nagyfokú pusztulását idézték elő. A szerzetesek által már a 16. század elején elhagyott monostor hatalmas épületének köveit, tégláit még a török hódítás előtt elhordhatták a közeli csanádi vár megerősítéséhez, de a falak széthordása a 19. században is folytatódott” – tette hozzá.
Langó Péter, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, aki részt vett a feltárásban, azzal magyarázza az épületkomplexum köztudatból történő kiesését, hogy Egresen már a kora újkorban sem volt magyar nyelvű lakosság. „A település lakosai, akik a török dúlás elől elmenekültek, a harcok elmúltával nem tértek vissza. Egresen 1557-ben és 1558-ban csupán négy ház volt, 1561-ben ezek is elpusztultak, csak három évvel később építették vissza őket. Az 1636-os pestisjárvány elérte ezt a falut is, ennek következtében az akkor ott élő szerbek elhagyták lakhelyeiket. Később a szerbek helyére románok és bolgárok költöztek” – ismertette. A régész kiemelte, számtalan birtokosváltás után 1906-ban a görögkeleti egyház tulajdonába került a falu.
Azt egyelőre nehéz megmondani, hogy a királyi síremlékek szétverésére, a maradványok szétszóródására már a tatárjárás idején sor került-e, vagy csak a kolostor 16. századi bontása során – erre a kőfaragvány leletek kiértékelése adhat választ. A kutatók egybehangzó véleménye szerint a királyi csontoknak elvileg ott kell lenniük a romok nagyszámú szórványlelete között, de azonosításuk nehéz lehet. Langó szerint minderre csak a lelőhely további kutatása, az archeogenetikai vizsgálatok után nyílhat lehetőség.