Kultúra
Jeff Koons szobra Párizsban
Tízméteres és harminctonnás szobor a Petit Palais közparkjában

A franceinfo tudósítása szerint a színes tulipáncsokrot tartó kezet ábrázoló köztéri alkotás részeire bontva, augusztus végén érkezett meg Párizsba Frankfurt mellől, ahol gyártották. Christophe Girard, a főváros kulturális főpolgármester-helyettese arról számolt be, hogy a korábban bejelentettekkel összhangban, a Champs-Elysées mellett, a városi szépművészeti múzeum, a Petit Palais mögötti közparkban építik fel a tíz méter magas, harminctonnás bronz- és acélszobrot. Koons, a kortárs amerikai szobrászművész 2016 végén, a 2015-ben és 2016-ban elkövetett párizsi terrortámadások áldozatainak emlékműveként és az amerikai és francia nép közti barátság szimbólumaként ajánlotta fel Párizsnak alkotását. Sokan bírálták azonban a tervet, részint a korábban kiszemelt helyszínt a Trocadérón, az Eiffel-toronnyal szemben, de főleg azt, hogy a szobor költségét, mintegy hárommillió eurót (100 millió forint) nem maga Koons, hanem francia műgyűjtők és mecénások fedezték. Sokáig nem jutottak dűlőre a Tulipáncsokor nevet viselő alkotás elhelyezését illetően, míg végül tavaly ősszel jelentették meg jelenlegi helyét. Október első szombatján, a kortárs művészeteket ünneplő Nuit Blanche (fehér éjszaka) alkalmából fogják felavatni.