Kultúra
Doncsev Toso füveskönyve
A kultúrdiplomata, író gondolatai az életről szólnak – A tanácsok néhol banálisak, néhol öregemberesek, de összességében megszívlelendők
„Ha jól számolom, tavasz óta rögzítem Töprengések címszó alatt frissen szerzett benyomásaimat. Azóta másképp szemlélem, érzékelem és örökítem meg a hétköznapokat. Mintha újból rácsodálkoznék a világra, feltárom a régóta, szinte unalomig ismert jelenségek másik oldalát is, lényegi vonásait. Örülök az egyszerű örömöknek” – a vékonyka kötet Benyomások című szövege ekként jelöli ki az irányt, amelyet a szerző megfontoltan követ.
Segítheti a könyv jobb megértését, ha megemlékezünk arról, hogy először a szerző bolgár kiadójánál, a Literaturen Forumnál – habár Doncsev magyarul írta, mégis bolgár nyelven – jelent meg tavasszal, az alkotó hetvenötödik születésnapjára időzítve. A biológiai életkor Az alkony harmatcseppjei esetében kitüntetett jelentőségű, erre akár a képzavarral operáló, az olvasó tudatába befészkelődő címből is következtethetünk. Doncsev ugyanis alapvetően az öregség adta felismerésekről, a modern világ kényelmetlen jelenségeiről ír. Van itt ráeszmélés (A bontott egész tudata) arra, hogy az öregségtől nem várható „sem derű, sem józanság, sem nyugalom”, sajátos, kicsit „öregemberes” humorral dolgozó intelem (A betegség mint figyelmeztetés) arról, hogy a számító- és táblagépek helyett érdemesült dolgokkal, leginkább a szeretteinkre szánt idővel kellene törődnünk, valamint szentenciába hajló gondolatsor a megfellebbezhetetlen alapigazságról (A legdemokratikusabb intézmény), miszerint a halál nem válogat. A kötet egészét viszont nem az ehhez fogható írások határozzák meg, hanem azok, amelyek a felsoroltaknál valamivel látványosabb újító szándékkal, izgalmasabb módon szólalnak meg. Persze egy-egy hétköznapi eseményből (például operagála, szabadtéri koncert, hazafelé tartó séta, baráti beszélgetés) nem kerekedik a világ alapzatát megrengető eszmefuttatás, sőt, a leírtak néhol a banalitás irányába tartanak.
Viszont a szembeötlően rövid terjedelmű prózák elbeszélője történetfoszlányokat tár az olvasó elé, és azokra reflektál egyetlen gondolattal, akárcsak Ferdinandy György szépíró, aki Forgácsok alcímmel (korábban Emlékszilánkok cikluscím alatt) jegyez sajtóba szánt koncentrált, velős írásokat. Ez a személyesség pedig képes hitelesebb portrét rajzolni Doncsev Tosóról, mint bármi más. Milyennek látszik így a bolgár apától és magyar anyától született volt szociológus? Józannak. Jó szándékúnak. Érdeklődőnek, a világ eseményeit nyomon követőnek. Jövő iránt aggódónak, múltba visszarévedőnek. Szerető házastársnak, családapának, nagyapának, joviális macskatartónak. A mintegy hetvenöt írás egyúttal azt is megmutatja: érzékeny lélek.
Az életkornak számtalan élettani szerepe ismert. Doncsev Toso témaválasztásán és nyelvezetén viszont nem ejtett csorbát az idő: a minket körülölelő világ aktualitásairól ír (kettős identitásból fakadóan részben bolgár érintettségéről is), méghozzá tiszta, egyszerű stílussal, amely nem mentes a túlzott jelzőhasználattól.
Nánássy Viktória, a kötet szerkesztője igényes munkát állított össze a szövegekből, Doncsev Angéla, az író unokája pedig egyedi vonalvezetésű grafikával látta el a borítót. Nem árt szólni arról, hogy a szerző korábbi elbeszéléskötete, a Fischer Ármin reggelije borítója ugyancsak a lányunoka festményének felhasználásával készült. Mindezek a háttér-információk is aláhúzzák azt, hogy milyen időtálló, nemes szándékkal készült a kötet, egyúttal arra is utalnak, hogy sokaknak hozhat kellemes felüdülést.
