Kultúra
Szerdától SZIN

A szegedi Partfürdő renoválásának köszönhetően megújult az elavult infrastruktúra, aminek köszönhetően a tavalyinál harmadával többen bulizhatnak idén a SZIN-en, ami azt is jelenti, hogy a fesztivál látogatócsúcsot is dönt.
Ahogyan azt a többi magyarországi fesztivál esetében is megszokhattuk az utóbbi időben, a SZIN-en is központi szerep jut a környezetvédelemnek: a vendéglátóegységek papírból készült bio szívószálakkal és természetes anyagból készített evőeszközökkel várják az inni-enni vágyókat.

Természetesen egy fesztivál nem elhanyagolható részét képezik a programok is: a SZIN igyekezett világsztárokat is a Tisza partjára csábítani, így láthatjuk majd többek között Afrojack, a Clean Bandit, Alvaro Soler, Jay Hardwell, Nakadia, a Dubioza Kolektiv és Salvatore Ganacci fellépését. Mellettük a magyarországi pop- és rockszcéna éllovasai is felvonulnak.
Aki a koncertélménynél valamivel többre vágyik, a magasba lendülhet az óriáskeréken, múlathatja az idejét a medencés partyk valamelyikével, de akár a Civil Falu programkínálatából is csemegézhet, ahol játékok, interaktív és ismeretterjesztő programok várják a nagyérdeműt.
Az idén a Csongrád Megyei Kormányhivatal a NISZ (Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.) és a NAV (Nemzeti Adó és Vámhivatal) mellett jelenik meg a SZIN-en: a kormányablak busz biztosítja a helyszíni ügyintézés lehetőségét a fesztiválon, amellett, hogy a kitelepülők igyekeznek népszerűsíteni a közigazgatás e-szolgáltatásait. Mindezeket modern installációval, játékos feladatokkal és ajándékokkal hozzák közelebb a fiatalokhoz.
Aki pedig valóban hivatalos ügyintézésre adná a fejét, megteheti: a mobil kormányablakban a fesztiválozók gyorsan, sorban állás nélkül lehet elveszett vagy lejárt okmányt pótolni, ügyfélkapu-regisztrációt intézni vagy akár diákigazolványhoz szükséges adatlapot igényelni.