Kultúra
Minden rekordot megdöntött a STRAND Fesztivál

A nyitónapon adták át a Petőfi Zenei Díjakat, a programban pedig többek között a Bastille, Jason Derulo, Anne-Marie, Dimitri Vegas & Like Mike, John Newman, Steve Aoki és több száz hazai kedvenc koncertje szerepelt. A hazai fesztiválszervezés történetében először fordult elő, hogy az ötnapos fesztiválon 3 alkalommal ki kellett tenni a „teltház” táblát, a hétvégi koncertekre minden jegy elkelt.
Lobenwein Norbert főszervező elmondta, hogy hazai- és világsztár fellépők bevonásával indítottak akciót, melynek keretében hátrányos helyzetű családok iskolakezdését támogatják. A kezdeményezés 140 diák iskolakezdését támogatja összesen 1.400.000 Forinttal az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül.
A STRAND-dal egyidőben zajló B my Lake fesztiválon a legnagyobb sikert a Tale of Us és Sven Väth naplementés koncertje hozta, az eseményen 4 nap alatt 46 ezren vettek részt.
A MOL Nagyon Balaton sorozat folytatódik, szeptember 13-14-én a balatonboglári Gömbkilátónál indul a Balaton Piknik. A MOL Nagyon Balaton eseményei már most egymilliónál több vendéget vonzottak idén a Balaton partjára.