Színes szőttesek közötti imák

A moldvai magyarok eredetének kérdéséről a mai napig nem született egyértelmű szakmai konszenzus, bár a középkortól datálódva vannak hiteltérdemlő feljegyzések. A téma továbbgondolására ösztönöz bennünket az Ybl Budai Kreatív Ház Csángó Fesztivál – Bölcsőben őrzött magyar nyelv című tárlata, amely főként a nyelvet helyezi fókuszba. Azt a nyelvet, amelyre a történelmi események okán nem hatott a nyelvújítás. Magyarokként pedig abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy a csaknem ötszáz évvel ezelőtti nyelvezettel élőszóban találkozhatunk – többek között ezt az élményt adják át az egyes installá­ciók hanganyagai.

A tárlat első szekciója, az alagsorban a születés témájára világít rá: üres fabölcsők függnek a plafonon. Mint olvasható: „Bölcsők vannak, gyerekek nincsenek!” Az egymással szemben álló falak játszadozó gyermekei között csüngnek a megüresedett bölcsők. A születés szimbóluma, a megmaradás, a folytonosság záloga a gyermek, de ez a folytonosság erejét veszítette.

Majd fentebb érdemes időt szánni Járai László fotóira. A színes portrék és életképek valósággal megszólalnak. Látunk itt házat, házbelsőt, iskolai termet, temetőt és csodás tájat. A természet közelsége, a mezőgazdasági munkálatok is visszaköszönnek néhány fotón. Azután a felhangosított gondolatok betekintést engednek a moldvai csángó emberek életébe. Aktuális életképet kapunk világlátásukról. Az elhangzó gondolattöredékek egymásutánisága által érzékelhetővé válik az a sokszínű nyelvi világ, ami kifejezetten a Moldvában élő csángókra jellemző: sajátos prozódia, hanglejtés, a csángó sziszegés, a „gy” hang „dzs”-ként való ejtése – ennek a jelenségnek szem és fültanúi lehetünk a tárlaton.

A kiállítás az első szinten folytatódik, ahol az életet szimbolizáló sátorszerű, színes szőttes-installáció áll a terem közepén. Ez a kört idéző szőttes együttes a szép, színes, változatos csángó kultúra elemeiből tevődik össze. A körben több autentikus csángó éneket is meghallgathatunk, köztük a Boldogasszony Anyánk, az Arany Miatyánk, a Mária tiszteletére, az Ó Szent István és Lehullott a Jézus vére című imákat. Majd a kör közepéhez érve ott találjuk a Kájoni János-féle énekeskönyvet 1805-ből – ez a könyv tartotta meg a csángókat magyarnak.

A falon pedig az élet használati tárgyai sorakoznak, amelyek nemcsak díszei a mindennapi életnek, hanem elengedhetetlen kellékei is. Látunk itt többek között fonott kosarat, teknőt, fakanalakat és mérleget is. Fentebb egy különleges viselet-installáció és egy videó kapott helyet. A moldvai csángó viselet mellett a nyelvükbe, a beszédükbe itt is betekintést kapunk. A klézsei Bezsán Erzse néne bizonyos ruhaneműkre kitérve mutatja be a csángó öltözködéssel kapcsolatos szokásokat. Arról is szót ejt, hogy mit, mikor, hogyan viseltek. Elmeséli például, hogy mindenhova gyalog mentek gyerekként, és csak a templom előtt húzták fel a cipőjüket, hogy ne kopjon el. De azt is megtudjuk, hogy amikor valakit gyászoltak, a nők két hétig fekete fejkendőt hordtak. Ráadásul a mód, ahogyan beszél, nemcsak a viseletről árul el sokat, hanem az élni akarás, a pozitív életszemlélet példája is egyben, s mindemellett a nyelvet is tanulmányozhatjuk.

A halált jelképezi fentebb egy nagy teknő, így nemcsak mint bölcső, hanem mint halottfürdető is megjelenik a tárlaton – egyfajta örök körforgást szimbolizálva.