Kultúra

Virágokkal feldíszített biciklisek kerekezésével kezdődött meg a virágkarnevál

Augusztus 20-án a virágokkal feldíszített biciklisek hagyományos kerekezésével kezdődött meg az ötvenedik debreceni virágkarnevál.

Virágokkal feldíszített biciklisek kerekezésével kezdődött meg a virágkarnevál
ssd
Fotó: debrecen.hu

A karneváli menetben 18 virágkocsit, 10 hazai és 17 külföldi művészeti csoportot láthatott a menet mintegy hat kilométeres útvonala mentén elhelyezkedő közönség.

Augusztus 20-a, Szent István és az államalapítás ünnepe Magyarország születésnapja - hangoztatta Debrecen polgármestere kedden a helyi Szent István-domborműnél rendezett megemlékezésen.
Papp László (Fidesz-KDNP) azt mondta, ezen a napon arra az uralkodóra emlékezünk, akinek uralkodása alatt létrejött a keresztény magyar állam, amely hitünk szerint a maga ezeréves múltjával ma is az európai kultúra stabil támasza.
A polgármester idézett Szent Istvánnak Imre fiához írt intelmeiből, amely szerinte ma így hangzana: „ahhoz, hogy feladatod eredményesen végezhesd, tisztelned kell őseidet és követned kell az általuk kijelölt utat (...), az idegenek dicséretére szert így teszel”. Csakhogy az utolsó gondolat ma nem igaz, mert „aki ma nemzetben gondolkodik, akinek a nemzeti értékek és érdekek az elsők, azokat bizony az idegenek ma nem dicsérik” - tette hozzá.
„Ez pedig azért van így, mert nagy háború dúl a nemzetek közössége mint nemzetek Európája és a nemzetközi közösség mint Európai Egyesült Államok eszmeisége között” - mondta Papp László, hangsúlyozva: „mi a nemzetek közösségének eszméje mellett állunk, mert (...) ez tudja leginkább garantálni a magyar nemzeti érdekeinket”.
„Hiszem, hogy Szent István is ezt tenné, ha ma élne. Az erős magyar nemzetért küzdene, amely képes Európa sorsát annak tradícióira építve a jó irányba mozdítani” - közölte.
Papp László utalt arra, hogy Debrecen Szent Istvánt és az államalapítás ünnepét immár ötvenedik alkalommal ünnepli a virágkarnevállal.
„Ebben a csodálatos, virágos felvonulásban minden benne van, amit mi, debreceniek fontosnak tartunk: a magyar államiság iránti mély tisztelet, a szépség iránti vágyunk, a magyarság összetartozásának élménye, a hitünk, és az elkötelezettségünk nemzetünk, városunk iránt, de nemzetközi jellege miatt benne van a többi nemzet iránti tisztelet és elfogadás is” - mondta.
Papp László végezetül Debrecen mai regionális szerepének erősödéséről, a felelős közösségépítésről beszélt, annak a meggyőződésének hangot adva, hogy „csak így lehetünk méltók elődeinkhez és tehetjük jobbá városunk és régiónk polgárainak életét”.
A megemlékezés és az ünnepi műsor után a jelenlevők megkoszorúzták Szent István király Déri téri domborművét.

A virágkompozíciók tisztelegnek a több mint ezeréves magyar államiság és államalapító Szent István király előtt, köszöntik az életet adó új kenyeret, valamint felidézik a régi karneválok hangulatát.

A Schaeffler csoport virágkocsija
A Schaeffler csoport virágkocsija
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A virágkocsik elkészítéséhez a több millió szárazvirág és kiegészítő mellé egymillió szál friss dália érkezett Hollandiából, a friss virágok nagy részét keddre virradó éjjel tűzték fel a kocsikra - mondták el a szervezők.

A kompozíciók felvonulását ezúttal is a Debrecen címerét és a Szent Koronát bemutató kocsik nyitották meg. A Szent Koronát és a Szent László legendáját bemutató virágkocsikat korábban Csíksomlyón, a pápalátogatás idején már láthatta a közönség.

Debrecen testvérvárosai közül a németországi Paderborn, a japán Tojama, valamint Nagyvárad önálló kompozícióval mutatkozott be. Közös kocsit készített Hajdú-Bihar és a romániai Bihar megye is, nyolc virágkocsit pedig a Debrecenbe települt multinacionális cégek készítettek el.

Bódor Edit, a virágkarnevál főszervezője elmondta azt is: a karneválra Belgiumból, Hollandiából, Horvátországból, Indonéziából, Japánból, Kolumbiából, Németországból, Olaszországból, Oroszországból, Romániából, Spanyolországból, Tajvanról, Törökországból és Ukrajnából érkeztek művészeti csoportok. A tíz magyarországi együttes mellett 17 külföldi vonult fel a virágkocsik között a Nagyállomástól induló, a Nagytemplom mellett elhaladó és a Nagyerdőbe tartó karneváli menetben.

Kedden délután a Nagyerdei Stadion rendezvényterén közelről is megtekinthetik az érdeklődők a feldíszített virágkocsikat és a kiállított oldtimer autókat és motorokat.

Este a stadionban az ország legnagyobb arénashow-ját rendezik meg kétezer fellépővel. A húszezres stadionba minden jegy elővételben elkelt - közölte Bódor Edit.

A augusztus 20-ai karneváli programsorozat este az Egyetem téren tűzijátékkal és Kiscsillag-koncerttel fejeződik be.

A virágkocsik közül öt Nagyváradra indul, de most első alkalommal az Érmellék valamennyi magyarlakta településén is megállnak egy-egy órára, hogy a helyiek is részesei lehessenek a virágünnepnek. A többi virágkompozícióz augusztus 21-én a ráadáskarnevál esti felvonulásán ismét láthatja majd a debreceni közönség.

Kapcsolódó írásaink