Kultúra

Rendezett mikro- és makrokozmoszok

Máriási Iván és Hermész Triszmegisztosz tanításai a Műcsarnok új kamarakiállításán

Ami lent van, az fent is van, és ami fent van, az lent is van, hogy beteljesítse az Egy csodáját. Az évszázadok során sokak találkoztak ezzel a mondattal, többek között Máriási Iván festőművész is, aki a Műszaki Egyetem Rajzi és Formaismereti tanszékének volt legendás oktatója. És akinek „kozmikus” képeivel most három kis termet töltöttek meg a Műcsarnok alagsorában.

Rendezett mikro- és makrokozmoszok
A képek alatt geometrikus vonalak rejlenek
Fotó: MH/Purger Tamás

Ha más nem is, egykori műegyetemista tanítványai biztosan emlékeznek még a korán megőszült, zárkózott és szigorúan korrigáló tanárra, Máriási Ivánra, aki a hivatalos órák mellett délutánonként, esténként fakultatív művészettörténeti kurzusokat is tartott. Ezekre nemcsak a Műegyetemről érkeztek érdeklődők, hanem az egész városból. Tanításának lényege a bevezetőben is említett Hermész Triszmegisztosztól való idézet, aki talán nem is létezett, de huszadik századi követői az ember és a környezetének egyensúlyában is látták a résznek és az egésznek ezt a bizonyos egységét, amelynek kulcsa a szeretet volna és az, hogy egyéni kiteljesedésünk, az erre való törekvés sosem akadályozhatják embertársaink hasonló törekvéseit. Az 1928-as születésű művész is ezen elvek szerint próbálta élni az életét, és a továbbadni mindazt a tudást, amit többek között 1946-tól 1951-ig Bernáth Aurél és Berény Róbert mesterek keze alatt szerzett meg a Képzőművészeti Főiskolán. Még a diploma évében tanítani is kezdett a Műegyetem említett tanszékén, ahol nyugdíjazásáig, 1988-ig volt állásban.

A Kozmikus léptékben című tárlaton Kondor-Szilágyi Mária kurátor válogatásában csupa olyan munka, olajkép vagy grafika szerepel, amelyen a mikro- és a makrokozmosz kapcsolatát vizsgálja a művész. Azt is, hogy honnan jövünk, és hová is tartunk, és hogy életünkben mi is vesz körül bennünket. Máriási, tudjuk, csillagásznak készült, nem véletlen hát ez a kozmikus utazgatás. A most kiállított, magántulajdonban lévő munkák többsége még a hatvanas évek második felében készült az akkor olyannyira divatos „visszakaparásos” technika felhasználásával.

A Máriási tudatában, lelki szemei lőtt létező világok megjelenítésére nem is nagyon lehet alkalmasabb technikát találni: ezt a világos, vagy éppen sötét alapra lazúrosan, oldottan felvitt festékek különféle eszközökkel való elkenésével, kaparásával előállított világot aztán ecsettel még tovább dolgozta, hol a kép meghatározó felületén, hol pedig csak finoman, jelzésszerűen. A két „véglet” mindjárt a két tárlatot indító munkán, a Sziklák születésén, és a Havas kráteren is látszik. Ugyanakkor az így előállított, sokszor valóban a csillagászati fotókról is ismert színeket, formákat felvonultató olajképek világa fekete-fehérben, a harmadik teremben is megtalálható. Itt sorakoznak azok a tussal, vagy filctollal telerajzolt, sokszor festmény méretű felületek, amelyeken Máriási ezen egyszerű eszközökkel is képes volt elérni a színek és a kaparás segítségével előállított kozmikus hatást. Emögött a saját bevallása szerint sokrétű geometrikus struktúrák rejlenek. S valóban, a képek kezdeti fázisában előkerültek a különféle vonalzók és a körzők is.

Különösen így van ez Máriási itt is kiállított főművével, a Kozmosz című hatalmas falikárpittal, amit öt évig tervezgetett, sokszor a művel megegyező méretű kartonokon. Az 1968 és 1975 között formát öltő, jelenleg a volt munkahelyén őrzött munkáról Bolberitz Pál, a nagy hatású városmajori lelkész és szónok a következőket írta: „Káosznak indult és kozmosz lett belőle. A káosz rendezetlen, a kozmosz rendezett. Ami rendezett, az igaz. Az igazság jó, de nem csak jó, leginkább szép. És ez jelenik meg ezen a hatalmas gobelinen – a szépség ragyogása.”

A hatalmas kárpit és a kiállítás szeptember 22-ig látogatható a Műcsarnok Boksz galériájában.

Kapcsolódó írásaink

Egy új „aranykor” felvillanó fényei

ĀA II. Építészeti Nemzeti Szalon lenyűgöző kiállítása a nemzetpolitika és a nemzeti építészetpolitika szoros kölcsönhatását, egymásra épülését mutatja be

Mexikó és Frida autentikus arcai

ĀHely- és kultúrtörténeti utazás a Műcsarnokban: Guillermo Kahlo fotóművész fekete-fehér, dokumentarista fényképei és érzékeny portréi – Épületek mint a táj részei