Kultúra

Kék és szürke tónusok vonzásában

Wei Xiang kínai képzőművész A Séta című életműtárlata látható a Mikve Galériában – Az önábrázolásoktól a fényképekre festett festményekig

Családi portrék, különböző napszakokban megfestett tavirózsák, valamint vegyes technikával készített festmények is láthatók A Séta című retrospektív kiállításon a Mikve Galériában. A vasárnapig megtekinthető tárlat Wei Xiang, harminc éve hazánkban élő kínai képzőművész életművét foglalja össze.

Kék és szürke  tónusok  vonzásában
Wei Xiang képzőművész vásznai nemcsak a festészeti és fotóművészeti technikák, de a keleti és európai gondolkodás keveredését is tükrözik
Fotó: MH/Purger Tamás

Lépésről lépésre, kronologikusan vezet végig bennünket a hatvanéves képzőművész, Wei Xiang életművén A Séta című retrospektív kiállítás a Mikve Galériában. A festőművész a dél-kínai Fucsien tartományban született és az 1980-as évek elején a fucsieni Normál Egyetemen diplomázott olajfestészet szakon. Élete felét szülőhazájában, míg másik felét Magyarországon töltötte, s közben bejárta a világot.

Művészi pályája elején hatott rá szülőhazája környezete, tradíciói, tájélményei, emberi viszonyainak bonyolultsága. S miközben a művésszel a minap bejártuk a tárlatot, szembetűnik, hogy képei magukban hordoznak valamit az európaiságból is. Alaposan tanulmányozta Kína képzőművészetét, de mint azt ő maga kifejtette, erőteljesen hatott rá a 20. század eleji európai festészet is – mindez egyébként megjelenik az első szekció portréin, amelyeket még Kínában készített.

Majd ahogy egyre beljebb haladunk a termekben, felfedezzük, hogy szinte semmilyen harsány színt nem használ. Egész pályáján megfigyelhető az egyedi kék-szürke tónusú kolorisztikája. Érdeklődése ráadásul annyira ember központú, hogy az emberi arc, test, magatartás, testtartás, ember és környezet viszonyai válnak meghatározóvá. Ebben nagy szerepet kapnak önarcképei, önábrázolásai és különleges, családokról készített portréi is. Az Útkeresés című egységben például egy hatalmas, kék és szürke tónusú képre figyelünk fel, amely A séta címet kapta. Wei rámutatott: ezt az alkotást egyfajta ars poeticájának tekinti. Harminc éves volt, amikor elkezdte a képet festeni, s mivel úgy érezte, még nem váltotta valóra vágyait, ezért a képen botladozva sétál keresztül egy jégmezőn.

A sűrű ködön és hidegen át azonban rendületlenül tart a napfény felé. Majd a mellette lévő falon függ a kép folytatása, A séta 02 című festmény már kissé derűsebb, ezen a feleségével folytatja a sétát, aki a fiukkal követi őt. A következő terem tele van olyan képekkel, amelyek saját kerti tavát ábrázolják a különböző napszakokban megfestett nyitott vagy éppen zárt szirmú tavirózsákkal, de néhány liliomokról és gyümölcsökről készített csendélet is helyet kapott itt.

Wei Xiang festészetét kétségtelenül befolyásolta, hogy korán megismerkedett a fotográfiával. Amikor arról kérdeztük, a festészet vagy a fényképezés áll-e közelebb hozzá, elárulta: számára a festészet az elsődleges, míg a fotózás csak amolyan hobbi. Fotói legalább annyira művésziek és kidolgozottak, mint olajfestményei. Látunk itt női aktot hegedűvel, idős kínai férfit és rengeteg fekete-fehér zsánerképet. A fotográfia iránti szenvedélyének köszönheti, hogy sok, 1979 és 1990 között elveszett, lappangó festményét legalább fotó-formában dokumentálni tudta – és mindezt meg is örökítette az Elveszett Művek (Lost Artworks) című mozaikképen. Ám, ami esztétikai szempontból fontosabb: festői szemléletére jelentősen hatott elmélyült fotográfiai művészi felkészültsége.

Az utolsó szekcióhoz érve rengeteg vegyes technikával készült képet látunk trombitát fújó férfiról, hajat fésülő lányokról, vagy Zhou Zhuang Vízivárosról. Mint mondta, folyamatosan kísérletezik a fényképre festés technikájával, aminek köszönhetően egy új alkotás születik. Van, hogy annyira átalakít egy-egy fotót, hogy csak a központi figura marad meg az eredeti képből, míg minden mást lefest.

Wei Xiang letisztult művészi életpályájának lényege, hogy nem rohanva és nem is egy helyben állva, hanem sétálva lát rá a világ és saját személyisége mélységeire – s ezt érdemes tényleg lépésről lépésre végignézni.

Kapcsolódó írásaink

Mexikó és Frida autentikus arcai

ĀHely- és kultúrtörténeti utazás a Műcsarnokban: Guillermo Kahlo fotóművész fekete-fehér, dokumentarista fényképei és érzékeny portréi – Épületek mint a táj részei