Kultúra

Így hagyták el a Szigetet az utolsó fesztiválozók

Kiköltöztek a szitizenek a Sziget területéről szerdán, az utolsó hajnali bulik után pár óra pihenés még belefért, a következő hetekben elbontják a színpadokat és megkezdődik a helyreállítási folyamat.

Szerdán reggel már mindenkinek távoznia kellett a nyár legnagyobb partijáról az egy héten keresztül át tartott Sziget Fesztiválról.

Alig pihentük ki az utolsó napi koncerteket, mire visszaértünk az Óbudai-szigetre, már csak az utolsó fesztiválozókat csíptük el. Láthatóan mindenki kellően elfáradt már, a százezernél is több külföldi látogató pedig útra kelt hazafelé.

A Sziget főszervezője, Kádár Tamás sajtótájékoztatóján azt mondta, a színpadok és nagyobb elemek elbontása egy-két hetet vesz majd igénybe, míg a terület alaphelyzetbe állítása füvesítéssel és teljes kitakarítással szeptember elejére fejeződik be.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink